Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Négyéves unokájával a karjában ugrott a vonat elé – előre készülhetett az öngyilkosságra a horti nagymama

Egyelőre ismeretlen okokból végzett magával és unokájával egy 49 éves nő - lánya, Brigitta, aki édesanyját és fiát is egyszerre vesztette el, nem tudja elképzelni, mi vitte rá anyját a szörnyű tettre.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Négyéves unokájával a karjában ugrott a vonat elé – előre készülhetett az öngyilkosságra a horti nagymama

"Ez nem lehet igaz, ezt nem hiszem el…" – ismételgeti Brigitta azóta is.

Az anya szerint semmi nem utalt arra, hogy az a nap ilyen tragikusan fog végződni. 
A nagymama szombaton fagyizni indult az unokájával, majd a néhány kilométerre fekvő Hatvanba indultak inget vásárolni az óvódai évzáró ünnepségre. Már visszafelé tartottak, amikor egy vasúti átjárónál megálltak a biciklivel. A nagymama megvárta, míg a vonat a  közelükbe ér, majd unokájával a karjában a jármű elé vetette magát. Mindketten azonnal meghaltak.

A közösségi médiában keringő hírek szerint a család rossz anyagi körülményei vezethették a nagymamát erre a végzetes lépésre. Brigitta azonban azt állítja, a rosszindulatú pletykákkal ellentétben a gyámügytől még csak figyelmeztetést sem kaptak soha.

Brigitta nyitott gerinccel született, ezért kerekesszékben él kiskora óta. A nagymama nem tudott munkát vállalni, mivel a lányát gondozta – s emellett az unokája nevelésébe is besegített -, mindennapi megélhetési gondjaik azonban nem voltak. Nem éltek fényűzően; viszont Benett, az unoka, semmiben nem nélkülözött.

A Blikk azt írja, hogy a házat a családnak ingyen biztosító Csuka Zsolt szerint az utóbbi napokban a nagymama többször is kérdezgetett másokat, hogy fáj-e, ha valakit vonat gázol el – ez pedig arra utal, hogy az asszony előre készült a tettére.
Zsolt azt is elmondta, hogy a gyámügy többször is figyelmeztette a családot a gyerekneveléshez szükséges körülmények hiányáról. Szerinte a nagymama vélhetően belefáradt az évek óta tartó mindennapi küzdelembe.

A gyászoló anya szerint azonban ez nem igaz: "Ez hazugság, Benettnek mindene megvolt, soha még csak figyelmeztetést sem kaptunk a gyámügytől. Nem tudom, anyám miért csinált ilyet, semmi oka nem volt rá" – állítja Brigitta.

A gyámügy egyelőre nem nyilatkozott az ügyről.

A mozdonyvezető a történtektől sokkot kapott, azóta is ápolják.

A nagymama ellen emberölés gyanúja miatt indult eljárás – közölte Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Indexkép: pixabay – 44833

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük