Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Börtönben szült – gyermekvédelemből kikerülő fiataloknak segít az SOS Gyermekfalvak

Erika még nincs harminc éves, de már háromszor majdnem kisiklott az élete. Amikor elvették a szüleitől, amikor várandósan börtönbe került, és amikor tőle is elvették a kisbabáját. Az SOS Gyermekfalvak kampányával az állami gondoskodásból kikerülő fiataloknak szeretne segíteni, hogy legyen kihez fordulniuk, ha baj van.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Börtönben szült – gyermekvédelemből kikerülő fiataloknak segít az SOS Gyermekfalvak

Az SOS Gyermekfalvak most induló két éves projektjében a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet és arra, hogy esetükben mennyire fontos az önálló életre való felkészítés

Az Európai Bizottság finanszírozásával, 6 ország együttműködésében megvalósuló program célja a gyermekvédelmi szakemberek képzése, hogy megfelelő szemlélettel és tudással támogassák a gyerekek önállósodását, illetve támogató közösség kiépítése a kikerülő fiatalok köré.

"Ezek a fiatalok gyakran felnőtt háttértámogatása nélkül lépnek ki az életbe. Nincs kit felhívniuk, ha baj van, nincs mögöttük egy szülő, aki szorult helyzetben kisegíti őket pénzzel, tanáccsal, szeretettel. Hiányzik a szociális védőhálójuk, sokszor küzdenek feldolgozatlan traumákkal, és a kikerülés után számtalan nehézséggel szembesülnek: felkészületlenül kell helyt állniuk az önálló életben. Azért indítottuk el új programunkat, hogy az a 6-7 gyermek, aki naponta elhagyja a gyermekvédelmi gondoskodást, a társadalom minél sikeresebb tagjává válhasson", mondta Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.

Az albérletben élő Erika és gyermeke jelenleg másik 8 emberrel osztja meg életterét, a családegyesítés után most új kihívások elé néznek.
"A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy hely, ahol ketten lehetünk, ahova hazamehetünk, hiszen világ életünkben nem voltunk még kettesben."

Indexkép: Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük