Az USA egykori alelnöke, a Nobel-díjas Al Gore ebből az alkalomból Dr. Ürge-Vorsatz Dianát, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzorát is felkérte, hogy vegyen részt a képzési programjának tudományos tanácsadó testületében.
Ürge-Vorsatz a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egyik alelnöke és egyúttal a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének elnöke.
Al Gore 2000-ben indította útjára az "Éghajlati Valóság" (Climate Reality) előadássorozatát melynek feldolgozásából készült a "Kellemetlen igazság" (An Inconvenient Truth) című, Oscar-díjas dokumentumfilm. Ezen munkássága alapján 2007-ben az IPCC-vel megosztva nyerte el a Nobel-díjat. A Nobel-bizottság szerint a film jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az éghajlatváltozás kérdése nagy nyilvánosságot kapjon. A program következő eseménye Berlinben kerül megrendezésre június 25. és 27. között, ahol Ürge-Vorsatz Diana segít előkészíteni a tudományos információkat és a szakmai a szakmai kérdésekre is válaszol.
"Az IPCC kutatói megállapították, hogy az éghajlatváltozás az élőlények harmadát közvetlenül fenyegeti és már ma hátrányosan befolyásolja egymilliárd ember életét" – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, aki szintén részt vesz a berlini rendezvényen. – "Kimutatták azt is, hogy az éghajlatvédelemre fordított kiadások sokszorosan megtérülnek. Ezt támasztják alá Ürge-Vorsatz Diana legújabb kutatási eredményei is, amely szerint a világ épületeinek korszerűsítése nemcsak jelentős mértékben hozzájárulhat az ambiciózus klímacélok eléréséhez, hanem nagy részük tisztán nyereséges is. Az ilyen beruházások a lakosság egészségi állapotát is javítják és fokozzák az energiabiztonságot" – tette hozzá.
Az "Éghajlati Valóság" programról részletes tájékoztatás található (angol nyelven) a www.climaterealityproject.org honlapon.
A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult környezetvédő civil szervezet. Tevékenységének főbb területei az államháztartás zöld reformja, a közlekedés környezetbarátabbá tétele, valamint az éghajlatváltozást lassító és környezetünket élhetőbbé tévő energiapolitika és településfejlesztés. Tanácsadó Irodája minden évben több ezer embernek nyújt segítséget.
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri