Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Nyereményjáték! Mesetréning – 31 napos önismereti program

Így ad biztonságot a mesék által inspirált szerepjáték kisgyermekkorban

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nyereményjáték! Mesetréning – 31 napos önismereti program

Mesékkel dolgozom, felnőttek élettörténeteit hallgatom, de a mesék a magánéletemben is folyamatosan jelen vannak. Most épp azért, mert "kecskemama" vagyok.

 

 

#anyalánya #dejóegyütt

Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) által megosztott bejegyzés,

Délutáni szunyóka és esti elalvás előtt, de sokszor napközben is "csak úgy" mesélünk. Ha a négyévesünk kéri, el is játsszuk a történetet, vagy elbábozzuk plüssállatokkal a vasalóállvány mögé bújva. Hiszen egy kisgyereknek határtalan a fantáziája, a miénknek is. Nézhet ugyan rajzfilmet, de keveset, és nem minden nap. Ezt fontos óvintézkedésnek tartom azért, hogy védjük a belső képalkotását – ami annyira fontos nemcsak most, de az ember egész életútja során – és amit annyira erősen tud rongálni bárminemű képernyő, legyen az tévé, computer, tablet vagy telefon.

 

#kávézunk #futkarozasutan #pihenünk

Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) által megosztott bejegyzés,

Az aktuális kedvenc A négy kecskegida története, akik egyedül vannak otthon, amíg a mamájuk friss fűért megy, és a farkas akar rájuk törni. A négy közül az egyiknek sikerül elbújni a kemencébe, tőle tudja meg a hazaérkező kecskemama, hogy az óvatlan kis gidák bedőltek a farkas hazugságának, és végül beengedték a házba. Szerencsére a farkas hasából kecskemama minden kisgidát kiszabadít, a gonosz farkas pedig megbűnhődik. A kis kecskecsalád megmenekült a veszélyből, újra boldogok.

 

#tejivó #útközben #reggeli #vaníliástejeskávé

Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) által megosztott bejegyzés,

Kislányomnak annyira tetszik ez a drámai mese, hogy már sokszor elolvastatta, eljátszatta, és saját változatot is kidolgozott: ami egy 4 évestől meglepő is lehetne. Mégsem meglepő, hiszen pont ez a lényeg: a mesék élni tanítanak, mintákat és választási lehetőségeket adnak. Ez utóbbi különösen fontos. Az én gyerekem például a mi dramatizált mesénkben úgy "írta át" a forgatókönyvet, hogy, amikor én elindultam a rétre (kecskemamaként) friss fűért, ő (kisgidaként) közölte, hogy ő jön velem. Hiába emlékeztettem, hogy a mese szerint otthon kell maradnia, hiszen akkor hogyan folytassuk (a farkast alakító Apa így nem jöhet játszani, hiába várakozik), ő kitartott amellett, hogy jön velem, így nem lehet baj.

 

#balatoninyár #relax #hurranyaralunk #holiday #holidayfun #afternoonmood #afternoonfun #napsütes #feelgood #summerday #summerfun

Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) által megosztott bejegyzés,

Az eljátszott mese óta engem (egy huncut mosoly kíséretében) szívesen hív "kecskemamá"-nak, és fürdés előtt tegnap meg is kérdezte és meg is állapította: "te megvédesz engem". Apát nem hívja farkasnak, ez nem is lenne logikus, hanem (bár a mesében nem szerepel) "kecskepapá"-nak, mert az ő fejében a kis kecskecsalád kiegészítendő kerekre kecskepapa jelenlétével. Azaz nem nehéz észrevenni, hogy a mese most pillanatnyilag a mi családi modellünk lett: kecskemama, négy helyett egy kisgida és farkas helyett kecskepapa. A biztonság, a védelem és a szeretet meséje ez most neki. Hogy azzá legyen, nem kellett mesékkel kapcsolatos szaktudásom elővenni, meseterapeutaként sem kellett jelen lennem, egyszerűen "csak" szülőként meséltem, meséltünk, és a gyermeki lélek megtalálta-megtalálja a maga lelki táplálékát a mesében. Személyes életünk minden ilyen apró mozzanata megerősít abban, hogy a felnőtt embernek is vissza kell kapnia a mesék, a történetek erejét. Egy bizonytalan, széthulló értékrendű világban a népmesék tiszta forrásból való kapaszkodót és iránymutatást jelentenek. És még mennyi mást: inspirációt, szerepmintákat, feloldást, gyógyulást, vigaszt, választ.

 

Uj poszt a blogon! Link a bemutatkozoban! Edes kicsi szivemrol irok, nem vagyok szentimentalis, de ez meghato lett👭👪❤

Végh-Fodor Mónika (@mesetrening) által megosztott bejegyzés,

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Nyerd meg a könyvet!
Ha szeretnéd, hogy a tiéd legyen, nincs más dolgod, mint helyesen válaszolni az alábbi három egyszerű kérdésre 2018. július 26. éjfélig, mi pedig másnap (2018. 
július 27-én) kisorsoljuk azt a szerencsés nyertest, aki megkapja a könyvet.
A nyereménykönyvet az Ad Librum Kiadó
 ajánlotta fel.
A nyertest e-mailben értesítjük.

{MODULE_POLL_NEWS_ID_543}

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük