"Nem leszek a barátod!", vágta a Telegraph újságírója, Judith Woods fejéhez az ötéves lánya, amikor felszólította, hogy kapcsolja ki a tévét, és kezdjen öltözni.
Az anyát nem hatotta meg a fenyegetés – ő még mindig úgy gondolja, hogy elsősorban szülőként, és nem barátnőként kell részt vennie a lánya életében.
Skandináviában viszont sokan vitatkoznak a véleményével.
Svédország évtizedek óta élen jár a gyerekjogok terén
1979-ben itt foglalták először törvénybe a testi fenyítés tilalmát, így azóta már a második generáció nő fel atyai pofon nélkül. Időközben a családon belüli egyenlőség gondolata is egyre szélesebb körben vált elfogadottá: ma már a legtöbb szülő szemében a gyermek bármilyen módon való fegyelmezése is felér a gyermekbántalmazással.
A valaha haladó szelleműnek tartott nevelési módszer ellen azonban egyre több szakértő emeli fel a hangját.
"Nemet mondani egy gyermeknek nem ugyanaz a kategória, mint megverni őt. A szülők feladata azáltal felkészíteni gyermekeiket a felnőtt életre, hogy megtanítják nekik a helyes viselkedést, nem pedig kis hercegként és hercegnőként bánni velük. Svédországban ma úgy hiszik, hogy a gyerek viselkedésébe történő bármilyen beavatkozás a bántalmazás egy fajtája", véli David Eberhard pszichiáter, a How Children Took Power (Hogyan vették át a hatalmat a gyermekek) című könyv szerzője, egyben hatgyerekes édesapa.
"Az úgynevezett szakértők büntetés helyett a tárgyalást javasolják, ami azonban teljes félreértése a szülői szerepnek. A gyerekek nem olyan törékenyek, mint hisszük róluk."
A fő probléma szerinte az, hogy a felnőtt életben jól működő mintákat – mint az egyenlőség vagy a dolgok tárgyalás útján való lerendezése – egyszerűen nem lehet gyerekeknél alkalmazni. Ember legyen a talpán, aki képes egy tomboló kétévest észérvekkel meggyőzni. Éppígy nem tisztességes elvárni egy 13 év alatti gyermektől, hogy maga határozza meg, mikor óhajt lefeküdni, egy kamasztól pedig azt, hogy teljes körű felelősséget vállaljon a cselekedeteiért.
"Leginkább az a jelenség zavarba ejtő, ahogy a felnőtt társadalom önként lemondott a tekintélyéről", mondja Frank Füredi, a Kenti Egyetem Szociológiai Tanszékének professzor emeritusa.
"Az egész azzal kezdődött, hogy megbélyegezték azt, aki megbüntette a gyermekét, ez pedig később a fegyelmezéstől való félelembe csapott át. Nem amiatt aggódom, mi történik a gyerekekkel, hanem amiatt, mi lesz velük felnőtt korukban."
Az eredmények valóban nem túl bíztatóak.
Néhány évtizeddel ezelőtt még mindenki csodájára járt a boldog skandináv gyermekkornak: a kicsik rengeteg időt töltöttek a szabadban, háborítatlanul fedezhették fel a természetet, és örömmel próbálták ki magukat a különböző téli sportokban. Mára azonban a helyzet elkezdett tarthatatlanná válni: a fiatalok az iskolában például rutinszerűen hagyják figyelmen kívül a tanáraik utasításait, ami a tanítást is igen megnehezíti.
Mindemellet úgy tűnik, a nagy szabadság ellenére a fiatalok egyre elégedetlenebbek az életükkel. Eberhard szerint az öngyilkossági kísérletek száma drasztikusan megnőtt az utóbbi időben, különösen a 15-25 év közötti lányok körében. A jelenségen nem is igazán kell csodálkozni: a pszichológusok régóta figyelmeztetnek, hogy a határok nélküli nevelés éppolyan káros, mint a túlzott szigor – mindkettő bizonytalan, szorongó felnőtteket eredményez.
Akkor mi a megoldás?
Valószínűleg a szeretet és a józan ész. Aki szívből és odafigyeléssel, ugyanakkor a belső hangját követve neveli a gyerekeit, ha el is követ hibákat – hiszen ez kikerülhetetlen – olyan rettenetesen azért nem lőhet mellé.
Indexkép: pxhere
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak