Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Félrelépett a zebra!

Zebrát vártak, de egy foltos-csíkos hibrid szamár-zebra született.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Félrelépett a zebra!

A Magyar Nemzeti Cirkusz új jövevénye igazi szenzáció.

A Nemzeti Cirkusz társulata már több hete várta a kis jövevényt. Hajnalban Kenya, a zebra mama életet adott egy makk egészséges kanca csikónak. Mindenki meglepetésére a pici teste tarka, a lábai pedig csíkosak, tehát egy zebra és szamár keveréke. Az édesapja Levente, aki egy tarka szamár.
– Napközben egy hatalmas kifutóban vannak együtt a Nemzeti Cirkusz állatai. Valószínű egyik este Levente a szomszédos kifutóból átslisszant Kenyához, és megesett a románc. Ehhez hasonló – tudomásom szerint – még nem történt Magyarországon. Számunkra az a legfontosabb, hogy a kicsiny egészséges, és nagyon örülök annak, hogy olyan jól érzik magukat az állatok társulatunknál, hogy szaporodnak – kommentálja a történteket Ifj. Richter József, aki azt is elárulta, hogy a kis szamár-zebrának a közönség segítségével fognak nevet találni.

A Magyar Nemzeti Cirkusz közismerten állatbarát társulat. Csak az utóbbi pár évben három púpos teve és két láma született náluk, ami fogságban lévő állatoknál csak abban az esetben lehetséges, ha kifejezetten jól érzik magukat az állatok.
Az első zebra csemetét már nagyon várták; óriási volt a meglepetés, amikor egy szamár-zebra kicsiny bújt elő.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük