Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Rossz, vagy csak az életkorának megfelelően viselkedik? – 5 bosszantó szokás, amit el lehet nézni kicsi korban

Tényleg a rosszaság jele, ha kétévesen dühkitöréseket produkál? Ha nem képes csendben végig ülni az éttermi vacsorát? Ha visítozva rohangál? Vagy ezek csupán életkori sajátosságok, amelyeken mindenkinek át kell esni?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rossz, vagy csak az életkorának megfelelően viselkedik? – 5 bosszantó szokás, amit el lehet nézni kicsi korban

Hányszor hallottad már, hogy bezzeg a mi időnkben a gyerekek már 3 évesen sem szóltak bele a felnőttek beszélgetésébe, a vacsoraasztalnál pedig úgy ültek, mint a kisangyal?

Nos elárulom, hogy ez már akkor sem volt így. A gyerekek agya és idegrendszere fejletlen, ezért életszerűtlen a felnőttekéhez hasonló viselkedést és önuralmat elvárni tőlük. Az alábbiakban következzen néhány olyan viselkedésforma, amely ugyan következetes reakciót igényel, rosszaságnak mégsem érdemes tekinteni.
 

Hiszti

Kétéves kor környékén a legtöbb gyerek igen erős akarattal rendelkezik, ám vágyai megvalósulásának több körülmény is gátat szab.

Először is a józan ész: hogy nem veszünk tíz Túró Rudit, nem megyünk ki télen rövidnadrágban, hogy Anyának néha más dolga is van az ő szórakoztatásán kívül.
Másrészt a nyelvi készségeik: bár a gyerekek beszédkészsége ebben a korban hatalmas eltérést mutat – valaki még csak ekkor kezd szavakat mondani, míg más már mondókázik -, egyikük sem tudja még minden esetben egyértelműen kifejezni, mit szeretne.
Akármi legyen is az ok, a vágy meg nem valósulása frusztrációt okoz, ami hangos dühkitörésben jelentkezik. Ez normális fejlődési szakasz, nem a hiányos nevelés eredménye.
 

Rohangálás

A kisgyerek aktív: rengeteget kellene a szabadban futkároznia, kúszni-mászni, hintázni, homokozni. Amikor a lakásban szaladgál, akkor csak a fizikai szükségleteit elégíti ki. Noha egy bizonyos életkor után elvárható, hogy képes legyen rövid ideig nyugton maradni, egy idő után minden gyerekből kitör a mozgás utáni vágy, és szaladgál vég nélkül – akár megfelelőek ehhez a lakás adottságai, akár nem. Ezért biztosítsunk a gyereknek elegendő lehetőséget a szabadban vagy biztonságos helyen történő rohangálásra, és ha kell, akár a vendégségből is vigyük ki a levegőre.
 

Kiabálás

Tavaly tavasszal Győrben felháborodott lakók ragasztottak ki egy levelet egy játszótérre, panaszolva, hogy az oda járó gyerekek szaladgálni és sikongatni merészelnek. Véleményük szerint ez neveletlenség, a szülők részéről pedig tapintatlanság, hogy engedik.

Nem volt igazuk. A gyermek tüdőlebenyének a térfogata csupán egyötöde a felnőttének, miközben az agya közel ugyanakkora. Tehát a szervezetének egy ilyen kicsi tüdővel kell egy ehhez képest hatalmas agyat ellátnia. Ehhez napi négy-öt óra rohangálásra, kiabálásra van szüksége. Ez nem neveletlenség, hanem tény. Aki ezen felháborodik, ugyanennyit kiáltozott gyerekkorában.
 

A környezet önkényes átalakítása

A kisgyerek ég a vágytól, hogy alakíthassa önmagát vagy a környezetét. Van, aki a falat firkálja össze, más levágja saját maga vagy egy társa haját. Ez nem bátorítandó viselkedés, de nem is rosszaság. A falra ragasszunk egy nagy papírt, amire nyugodtan rajzolhat, a haja pedig előbb-utóbb úgyis kinő.
 

Nyafogás

A nyafogó, nyűgös viselkedés mögött mindig valamilyen egyéb probléma áll. Talán álmos a gyerek, talán éhes, esetleg kifáradt az egész napos programkavalkádban.
Figyeljünk oda – minél kisebb, annál inkább –, hogy ne legyen a napunk túlzsúfolva! Amíg igényli, a délutáni alvás élvezzen minden egyéb programmal szemben prioritást, ezzel sok nyafogást előzhetünk meg. Lehetőség szerint ne rohangáljunk programról programra egész hétvégén sem, inkább szervezzünk olyan napokat, amikor nem csinálunk semmi különöset. Ezáltal a gyermek idegrendszere is lenyugszik, és az egész család békésebb állapotba kerül.

Indexkép: flickr – arjentoet

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük