A szélmalomharc nem tegnap kezdődött – Az iskolakezdés margójára

– Balázs, ébresztő, öltözz, légy szíves.
– Miért?
– Tudod jól. Ne kérdezd már meg minden nap. Óvodába mész, torna is van, gyümölcsnaposok is mi vagyunk ma.
– Nem akarok felkelni.
– Akkor is fel kell. Én is megyek dolgozni, te is, csak neked az óvoda a munkahelyed. Egyik munkahelyről sem lehet késni.
– Álmos vagyok.
– Az hát. Este fél óráig kellett könyörögnöm, hogy menjél fürdeni meg fogat mosni. Látod, ha szót fogadtál volna, ennyivel többet aludhattál volna. És nem kellett volna még nekiállni játszani.
– De apa, nem akartam úgy lefeküdni, hogy nem parkoltam be az autóimmal.
– Mind a kilencvenhattal persze.
– Nem. Csak harminchat autó volt a szőnyegen, megszámoltam parkolás közben.
– Csak harminchat? Szuper. Így már mindjárt más.
– De apa, nem te mondtad, hogy mindig el kell pakolni magunk után?
– De igen. Csakhogy a csigatempóban parkolás meg a dobozba rakás közel sem ugyanaz.
– Akkor ezentúl nem rakok rendet. Amúgy is csupa kötelesség az életem.
– Nem azt mondtam, hogy ne rakj rendet. Csak azt, hogy egész más bepakolni egy dobozba és egész más fél óráig autózni hason fekve. És ha már itt tartunk, tulajdonképpen el sem raktad őket, mert ott sorakoznak a szőnyegen. És a konyhaajtóban is hagytál egyet, a Csajkát. Gondold el, mi történt volna, ha rálépek. A kedvencem a játékautóid közül. És igen, vannak olyan dolgok, amik már egy hat évesre is kötelezően vonatkoznak.
– Nem a Ford Mustang a kedvenced?
– De, azt is szeretem. És ne tereld el a témát, te apaszomorító. Tök álmos vagyok én is.
– Te pedig Balázs szomorító vagy.
– És most éppen miért?
– Mindig csak öltözni-vetkőzni, fürdeni-fogat mosni… Jaj, milyen rossz életem van!
– Jaj, ne mondd már. És a játszóterezés, Közlekedési Múzeumozás, LEGO-zás, játékautózás, társasozás, bringázás, kártyázás, meseolvasás?
– Nem is biciklizünk!
– Mert még tél van. De amúgy szoktunk. Egy csomószor azzal mentünk oviba is. És most már öltözzél, de azonnal.
– Jó, jó, de hol a ruhám?
– Ahol hagytad.
– De nem tudom, hol hagytam!
– Milyen szerencse, hogy én igen.
– Akkor elárulnád végre?
– A szekrényedre van terítve.
– Nahát, milyen szépen van odarakva!
– Épp csak ez nem a te érdemed. Tudom, tudom, még sose mondtam, hogy ne egy csomóba gyűrve dobd le, de akkor most mondom. Na, de most már egy-kettő, felvenni!
– Jó, de éhes vagyok, enni szeretnék előtte.
– A-a, előbb öltözz.
– De nem tudok éhesen!
– Dehogynem. Két perc alatt még senki sem halt éhen.
– Hogy lehet egy apa ilyen, éhezteti a gyerekét!
– Mire felöltözöl, ott lesz a reggeli is az asztalon.

* * *

– Nem ilyet kérek.
– Ne szórakozz velem, tegnap este azt mondtad, ilyet akarsz!
– De most már nem ilyet akarok.
– Az apád valagát most már, de komolyan.
– Tudod, hogy a sajátodról beszélsz?

Indexkép: pxhere