Hirdetés Partneri kampány helye
Fogantatás

Meddőség: mit tegyünk, ha nem jön a baba?

A meddőségi definíció évek óta változásban van, ma már egyre ritkábban mondják ki az orvosok, hogy egy párnak nem lehet gyereke.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Meddőség: mit tegyünk, ha nem jön a baba?

Fontos azonban, hogy mielőbb szembenézzünk a problémával, már 6-8 hónapnyi sikertelen próbálkozás után keressünk orvosi segítséget.

Hogy mi zajlik az első konzultáción, milyen vizsgálatokra van szükség, és milyen szakorvost javasolt felkeresni a nőgyógyász mellett, arról Dr. Tóth Alexandra, a Belvárosi Orvosi Centrum szülész-nőgyógyásza mesél.
 

Mikor mondjuk, hogy valaki meddő?

Korábban akkor mondták egy párra, hogy meddő, mikor egy éven keresztül sikertelenül próbálkoztak, és a nőnek nem sikerült teherbe esni. Mára árnyaltabb a definíció, és nem csak időtartamhoz, hanem az életkorhoz is kötik a meddőség definícióját – nem mindegy, hogy 35 év feletti vagy 35 év alatti nőről van szó.

"A mai, korszerű technikák mellett olyan kijelentést, hogy valakinek nem lehet gyermeke, már nem teszünk, minden esetben igyekszünk segíteni. Ha rendszeres házasélet mellett, 6-8 hónap próbálkozás után nem alakul ki a terhesség, akkor érdemes felkeresni egy szülész- nőgyógyászt, hogy az általános kivizsgálást megkezdjük" – mondja Dr. Tóth Alexandra.
 

Több formája lehet a meddőségnek

A legelső találkozás alkalmával a nőgyógyász részletes anamnézist vesz fel, melynek célja a beteg kórtörténetének, valamint jelen panaszainak megismerése és rögzítése.

"A beszélgetés során az általános egészségi állapotra kitérő kérdések kerülnek elő, mint a gyógyszerszedés, a családban előforduló betegségek, valamint a páciens szülészeti anamnézisre fókuszálunk, vagyis, hogy volt-e már terhes valaha, illetve szült-e már. A meddőségnek ugyanis több formája van: az elsődleges, amikor az illető még terhes sem volt, és a másodlagos, amikor már volt terhesség, esetleg szülés is, de nem sikerül a gyermekáldás. Ezeket mind mérlegelnünk kell abból a szempontból is, hogy hogyan kezdjük meg a kivizsgálást" – hangsúlyozza.
 

Beszélgessünk a nőgyógyászunkkal

A konzultáció során a szakember ismerteti a kivizsgálások menetét, különös tekintettel a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, mint rákszűrés és az általános nőgyógyászati ultrahang. 

"Nőgyógyászati általános ultrahang alatt a kismedencei ultrahangot értjük, amivel fel tudjuk térképezni az esetleges problémákat. Nagyon fontos továbbá a petevezeték-átjárhatósági vizsgálat, ami egy speciális nőgyógyászati ultrahang vizsgálat, ezt HyCoSy vizsgálatnak hívják. Kontrasztanyagot fecskendezünk a méh üregébe, amelyet ultrahanggal követünk, és ezáltal olyan elváltozásokat is tudunk azonosítani, melyeket hagyományos nőgyógyászati UH-val esetleg nem, vagy csak nehezebben vettünk volna észre" – mondja a Belvárosi Orvosi Centrum nőgyógyásza.
 

Sokszor apróság áll a háttérben

Ha a méhüregben van probléma, rendszerint egy rövid, altatásos nőgyógyászati kisműtét jelenthet megoldást.

"Nagyon sokszor előfordul, hogy apróság áll a háttérben, ami könnyen kezelhető. A nőgyógyászati kivizsgálás mellett a szexuális úton terjedő kórokozók szűrésére is különös hangsúlyt kell fektetni, mert előfordulhat, hogy tünetek nélkül, de kórokozók okoznak problémát. Ezzel párhuzamosan zajlanak a női, nemi hormonokra fókuszáló vérvételek, melyek a ciklus adott napjaihoz köthetők, és külön figyelmet kap a pajzsmirigy hormon, a prolaktin szint és a D-vitamin szint."

Ha bármi eltérés igazolódik, más szakterületről is javasolják szakorvos bevonását, például endokrinológiával foglalkozó belgyógyász szakorvost vagy immunológust.

"Fontos, hogy ezek a szakorvosok, akik segítik a szülész-, nőgyógyászok munkáját, jártasak legyenek a meddőség kezelésében. Más egy általános belgyógyász szakorvos és az a belgyógyász, aki endokrinológiára, esetleg meddőséget okozó, nőgyógyászati kórképekre – mint a policisztás ovárium szindróma – szakosodott" – teszi hozzá.
 

A férfi partnert is ki kell vizsgálni

Kiemelten fontos, hogy a párnak ne csak a női tagja, hanem a férfi is vegyen részt a számára javasolt vizsgálatokon, hisz a friss felmérések szerint a meddőség hátterében 40%-ban női eredetű, 40%-ban férfi eredetű problémák állnak, a maradék 20% pedig közös.

"Érdemes az elejétől a férfi partnerre is koncentrálni, az ő kivizsgálásuk viszonylag könnyebb, kevesebb invazív beavatkozást igényel. A férfi meddőség kivizsgálását andrológus szakorvos végzi, és ő határozza meg a további lépéseket."

Indexkép: it's me neosiam / Pexels
Forrás: purecom.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük