Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Miért olyan hangosak a gyerekek?

"Most mondd meg, kisfiam, miért ordítasz? Itt állok melletted, akkor is hallom, amit mondani akarsz, ha nem kiabálsz." De sokszor hallottam ezt a mondatot szülőktől! Sőt, mi magunk is számtalanszor szólunk Fanninak, hogy beszéljen kicsit halkabban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Miért olyan hangosak a gyerekek?

Múltkor egy anyuka megkérdezte, hogy mit csináljon, hogy a gyereke ne kiabálva kommunikáljon. Erre viccesen azt feleltem, hogy ne járassa oviba.

A probléma gyökere ugyanis innen ered. Fanni is azóta beszél hangosan, amióta oviba jár. Elég volt 2 órát bent töltenem az első évben egy nyílt napon, hogy megértsem, miért.
A gyerekek, amikor belemelegednek a játékba, hangosak lesznek. Egy átlagos csoportba 25-30 gyerek jár, ennyien már igen komoly hangzavart tudnak okozni.

Egy óvónő mesélte, hogy egyszer megmérték a zajszintet a csoportjában, és az bizony jóval az egészséges határérték felett volt. Azt mondta, hogy a gyerekek komoly zajártalomnak vannak kitéve, és egy-egy érzékenyebb idegrendszerű gyerek nehezen viselheti az ovis élettel együttjáró lármát. Azt is elmesélte, hogy vannak napok, amikor a szokottnál is zajosabbak a gyerekek, és olyankor még az ő feje is megfájdul a nap végére.
Sok gyerek nem szereti a délutáni pihenőt az oviban. Pedig erre nagy szükség van. Ilyenkor, még ha nem is alszanak, kicsit elcsendesednek, és pihen az idegrendszerük.

Miért olyan fontos a gyerekek számára a délutáni csendes pihenő?

Fanni az érzékenyebb gyerekek közé tartozik. Bár nagyon szereti az új csoportját, néhány napja elkezdett panaszkodni, hogy nem akar oviba menni. Először azt hittem, esetleg bújkál benne valami, mivel látványosan sápadt és beesett az arca. A gyönyörű nyári ragyogásnak már nyoma sincs. Ma hosszas beszélgetés után kibökte, hogy nagyon elfárad a hatalmas lármától, ami a csoportszobában van. Azt is elmesélte, hogy amikor már nagyon nem bírja a zajt, a fülére tapasztja a kezét.
Bár azt terveztem, hogy lassanként kiiktatjuk a délutáni pihenőket, beláttam, hogy Fanninak továbbra is nagy szüksége van rájuk. Az ovis nyüzsgés nagyon kimeríti, kell az a két óra délutáni alvás, hogy kicsit regenerálódjon az idegrendszere.

Ezenkívül holnap kiveszünk egy nap pihenőt. Tapasztalatból tudom, hogy jobb megelőzni a bajt. Amikor a gyerekek idegileg kifáradnak, könnyen megbetegszenek. Kihasználjuk hát a csodálatos időt és kilátogatunk a Margitszigetre. Pár óra a természetben a legjobb módja a feltöltődésnek.

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: Flickr / boudewijnberends

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük