Éjszaka meg ébren lenni kell, hiszen a baba "éhen hal" reggelig! Vagy legalábbis a legtöbb mami így gondolja, mikor az első, szinte ájult álmából felriad arra, hogy a napközben békésen szundikáló kisbabája harsány sírással jelzi, hogy baj van, megéhezett!
Mit tesz ilyenkor egy jól működő mami? Igyekszik mielőbb "befogni" a baba száját, nehogy a drága, munkában megfáradt családfő felébredjen, hiszen neki dolgozni kell menni reggel, nem "heverészhet itthon és babázhat napszámra"! 🙂
Szóval jöhet az éjszakai szoptatás és a csend. Szoptatás közben maminak is, babának is leragad a szeme. Előbbinek a fáradtságtól, utóbbinak a jóllakottságtól. És akkor végre alszunk, alszunk, alszunk – egy-két órát biztosan! Ami, persze, csak arra jó, hogy a következő ébredésnél még nyűgösebb, még fáradtabb legyen az anyuka. S gondolhatjuk, hová vezet ez reggelre?
Ezt pompásan illusztrálják egy texasi anyuka zseniális rajzai, melyekkel férjének próbálta elmagyarázni, hogy miért olyan morcos reggelente…
Nálunk akkor javult kicsit a helyzet, mikor megszületett – nem a kisbaba, ő már 3 hónapos volt – Tante Anasztazia, vagyis nyugdíjba ment Zia nagynéni, alig 57 évesen, frissen, fiatalosan. Miután gyerekkorától kezdve a kismama volt a kedvenc unokahúga, alig várta, hogy körülötte sertepertéljen, levehessen a válláról némi terhet.
Így lett – némi győzködés és a mami napokig tartó önmarcangolását követően –, hogy Tante Zia napi szinten besegített a házimunkába, időnként babázott, míg az anyuka – bár sokáig ellenkezett – eldőlt napközben a díványon és szundított egy édeset.
S a legneheze viszonylag gyorsan eltelt. Egy idő után a kismama is "kiengedett" görcsös, "mindenben meg kell felelni" vágyából, s ma már sokkal lazábban kezeli a baba-kérdést, amelynek "logisztikájába" a jó tantin kívül apukát, sőt a nagyiékat is hagyja érvényesülni.
Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban