Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Egy kutatás szerint gyakrabban betegszenek meg azok a gyerekek, akiknek szülei sokat marják egymást

A gyerekek gyakrabban betegszenek meg, mint a felnőttek, aminek az a magyarázata, hogy az előbbiek immunrendszere fejletlenebb, gyengébb, így a kórokozók könnyebben okoznak problémákat a gyerekek szervezetében.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy kutatás szerint gyakrabban betegszenek meg azok a gyerekek, akiknek szülei sokat marják egymást

Azonban egy nemrég készült kutatásban arra derült fény, hogy vannak olyan gyerekek, akiket nem valamilyen vírus, vagy kórokozó betegít meg, hanem a szüleik civakodása, veszekedése által betegednek meg.

A szülők általában nem veszik észre ezt, sokan azt gondolják, hogy a gyerek úgy sem érti a felnőtteket, nem lát bele a nagyok dolgába, de ez nagy tévedés. Veszekedés esetén a gyereket érzelmi sokk éri, főként az érzékenyebbeket.

Ha a veszekedő szülők jobban odafigyelnének a gyerekükre, azt tapasztalnák, hogy a felnőttek perpatvara után a gyerek rosszabbul, nyugtalanabbul alszik, többet sír és a hangulata is ingadozóbb. És az sem számít különösebben, ha a felnőttek 5 percig, vagy egy teljes napon keresztül veszekszenek, a gyerek úgy is megérzi és megszenvedi azt.

A kutatás rávilágít tehát arra, hogy vannak bizonyos esetek, amikor maguk a szülők betegítik meg a gyereküket, erre a helyzetre csakis egy gyógymód létezik, és az a szeretet, ami ha ismét kialakul a szülők között, akkor a gyerkőc közérzete is sokkal jobb lesz.

Ezért minden szülőnek jobban oda kellene figyelnie a fejlődő gyerekére, a nézeteltéréseket semmiképp sem a kicsik előtt kell elintézni.

Forrás: Filantropikum
Indexkép: Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük