Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Kell-e a különóra? – A versenyszellem tévútra visz, gyerekeink a terhelés miatt idő előtt kiégnek

"Nem kéne Fanninak valami különórára járnia?" kérdezte a férjem egyik este. "Nem csinál semmi mást délutánonként, csak játszik." Megértem a felvetését, hiszen szinte az összes ismerősünk gyerekei heti több alkalommal is részt vesznek különórákon. Én viszont azon a véleményen vagyok, hogy egy óvodás korú gyereknek nincs szüksége délutáni foglalkozásokra, neki az a "feladata", hogy szabadon, kötetlenül játsszon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kell-e a különóra? – A versenyszellem tévútra visz, gyerekeink a terhelés miatt idő előtt kiégnek

Akkor van értelme a különórának, ha azt maga a gyermek szeretné és örömmel tölti el, ha részt vehet a foglalkozásokon. Fannit egyelőre a szabad játékon kívül egyedül az angol nyelv érdekli, azt pedig otthon is el tudja sajátítani.

Amikor ezzel érveltem a férjemnek, ő azzal állt elő, hogy nem szeretné, ha Fanni lemaradna a kortársaitól amiatt, hogy nem jár különórára. A szülők tudatában él ez a tévhit, miszerint a gyerek akkor fejlődik, ha foglalkozásokon vesz részt. Pedig a kutatások szerint az óvodás korú gyerekek a szabad játéktól fejlődnek legjobban.

Szerencsére, az általam nagyra tartott Vekerdy Tamásnak több kiváló írása van erről a témáról, így szakember véleményével tudom alátámasztani, hogy Fanninak semmilyen hátránya nem származik abból, ha hagyjuk szabadon játszani.

Sőt! Azzal teszünk neki igazán jót!

Vekerdy így fogalmaz:
(A teljes beszélgetést megtaláljátok a nlcafe.hu oldalon Különóra címmel, érdemes elolvasni!)

"Az, hogy rohanok a gyerekemért, és hurcolom heti két zongorára, két angolra, plusz sportra, mert a mozgás is kell, neurotizáló."

"Elhisszük, hogy a topmenedzserképzést már az oviban el kell kezdeni. Nem kell. 
Az lesz jó topmenedzser, aki lehetett teljes értékű óvodás, szabadon játszhatott, jó mintát kapott az anyanyelv használatára, sokat meséltek neki, énekeltek vele."

A sportfoglalkozásokról így vélekedik: "Igazán a szabad mozgásra van szükségük: fogócskázni, ipiapacsozni, bújócskázni, labdázni. Nem egyesületi versenysportra."

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke sikeres, boldog felnőtté váljon. A mai társadalomban uralkodó versenyszellem azonban tévútra visz, a gyerekeink a terhelés miatt idő előtt kiégnek.

Gondoljatok Vekerdy Tamás szavaira, amikor úgy érzitek nyomás alatt vagytok, hogy minél több különórára járassátok a gyerekeiteket!

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Wokandapix / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük