Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

2 éve nem vásárolt semmi újat: az anyuka, aki be akarja bizonyítani, hogy pénz nélkül is lehet gyereket nevelni

Egy brit édesanya 3 éve semmi új dolgot nem vásárolt, mert szerinte pénz nélkül is fel lehet nevelni három gyereket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
2 éve nem vásárolt semmi újat: az anyuka, aki be akarja bizonyítani, hogy pénz nélkül is lehet gyereket nevelni

Egy Angliában élő, 34 éves, három gyerekes édesanya elhatározta, hogy semmiféle új holmit, eszközt nem fog vásárolni az élelmiszeren és a higiéniai eszközökön kívül, mert szerinte így is fel lehet nevelni boldogságban, harmóniában a gyerekeket.

Katie Musgrave még 2016 decemberében határozta el, hogy a családja, gyerekei boldogsága nem függhet a pénztől, attól, hogy milyen használati tárgyra mennyit költenek – írja az indepedent.co.uk.

A gyerekek csak olyan ruhákat viselnek, amelyeket már korábban használtak, de még jó állapotban vannak, és más családoktól kapták adományként. A játékok többsége is a régiek közül való, nem kell újat venni, hiszen azokkal is ugyanúgy tudnak játszani a gyerkőcök.

Karácsonykor Katie arra ösztönzött mindenkit, hogy saját kezűleg készített ajándékokkal lepjék meg egymást, ezáltal is sok pénzt megspórolva.

"A gyerekek szép, saját díszekkel kölcsönöztek ünnepi hangulatot a lakásban, amelyek szinte semmibe nem kerültek" – mondta az asszony, aki karácsonyra turkálókból vásárolt játékokkal lepte meg az 5 éves Elizát, a 3 éves Ariadnet és a 11 hónapos Danielt. A lányok kirakóst és mikroszkópot kaptak, a közel egyéves kisfiú pedig egy kis teleszkópnak örülhetett.

Forrás: Filantropikum 
Kép: congerdesign / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük