Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb. Ennek egyik oka, hogy a beszéd megértése és a beszéd produkciója sokkal összetettebb kognitív folyamat, mint azt korábban a kutatók feltételezték...

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kíváncsi csecsemők – Már egyévesen megértik, miről beszélnek mások

A beszéd megértéséhez szinte soha nem elegendő önmagában a nyelvi tudás, mert a nyelvi kódok a beszédkontextustól függő elemek sokaságát tartalmazzák (a te, vagy az ott szavak eltérő dolgokra utalhatnak különböző helyzetekben), ráadásul a beszéd során, ha nem is tudatosan, de igyekszünk kitalálni a beszélő szándékát, hogy mit is szeretne közölni.
Ehhez nélkülözhetetlen ismernünk, hogy a beszélő mit tud a világról és milyen célokat követ, mert ez a tudás nagymértékben befolyásolja az üzenet jelentését. Például az étkezőasztalnál elhangzó „Ideadnád a sót?” mondatra nem eldöntendő kérdésként tekintünk. Ilyenkor nem igennel vagy nemmel válaszolunk, hanem – felismerve a beszélő szándékát (azt, hogy meg szeretné sózni az ételét) – kérésként értelmezzük a nyelvi kód alapján egyébként kérdésnek tekinthető mondatot.

A kommunikációs tudáskészlet egyik fontos eleme – ahogy arra a fenti, sószórós példa is utalt – a képesség mások céljainak és tudásának nyomon követésére. Amennyiben feltételezzük, hogy ez valóban nélkülözhetetlen szerepet játszik a kommunikációban, akkor már csecsemőkorban, a beszéd elsajátítása előtt jelen kell lennie, hogy segítse az ismeretlen szavak és mondatok megértését és elsajátítását a babák számára. Ezt a kérdést járták körül a Közép-európai Egyetem kutatói.

Vizsgálatukban arra voltak kíváncsiak, hogy a csecsemők valóban képesek-e kikövetkeztetni, miről kommunikálnak mások, ha a beszélgetőpartnerek és az általuk használt nyelv is ismeretlen számukra… A kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a babák akkor is képesek megérteni azt, hogy mások miről beszélnek, ha nincsenek a megfelelő nyelvi ismeretek birtokában – pusztán az alapján, hogy észben tartják mások célját és tudását…

Úgy tűnik tehát, hogy nemcsak a felnőttek, de már a csecsemők is rendelkeznek olyan általános képességekkel, ami lehetővé teszi számukra a kommunikáció megértését. Ilyen képesség többek közt mások céljának és tudásának felismerése és nyomon követése. A hasonló következtetési képességek a kontextus figyelembevételének segítségével elég támpontot adhatnak a babáknak, hogy rájöjjenek az ismeretlen szavak jelentésére. Mindez nemcsak lehetővé teszi, de fel is gyorsítja a nyelvtanulást, és választ adhat arra is, miként értik meg a csecsemők az első általuk elsajátított szavakat.
 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 4. számában olvasható.

Forrás: Mipszi.hu 
Képek: Daniel Reche / Pexels

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük