Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

A rejtett testközépvonal – így ismerd fel, ha nem alakult ki gyerekednél a kézdominancia

Nagyjából az óvodáskor végéig még teljesen normális, ha a gyerek az éppen közelebb eső kezével nyúl a tárgyakért, vagy ha egyik kezéből a másikba teszi a ceruzát rajzolás közben. Ebben az életkorban ugyanis még létezik a testközépvonal, amely azért felelős, hogy a gyermek mindkét oldala azonos ütemben fejlődjön.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A rejtett testközépvonal – így ismerd fel, ha nem alakult ki gyerekednél a kézdominancia

Misztikusnak hangzó neve ellenére a testközépvonal egy teljesen racionális jelenség: képzeletbeli sorompó a gyerek testének közepén, amely arra készteti a kicsit, hogy mindig az éppen kézre eső oldalát használja tevékenykedés vagy játék közben. Figyelj meg egy autótologató kétévest! Elkezdi a játékot az egyik kezével, majd amikor keresztben eltolta saját maga előtt, átveszi a másik kezébe. Rajzoláskor ugyanígy: a lap közepére érve vagy átveszi a ceruzát a másik kezébe, vagy elforgatja a lapot, hogy továbbra is a számára kényelmesebb oldalon maradhasson.

Ez a jelenség óvodáskorban még természetes. A kiegyensúlyozott fejlődés érdekében 5-6 éves korig szükséges, hogy a gyermek mindkét oldalát egyformán használja. Az iskolába lépéshez azonban már elengedhetetlen, hogy ez a sorompó leomoljon, és a gyermek következetesen használja valamelyik kezét.

Hogy miért ennyire fontos ez? Először is azért, mert akkor válik egyértelművé, hogy a gyermeknek melyik agyféltekéje a domináns. Az emberiség 97 százaléka esetében ez a racionális gondolkodásért felelős bal agyfélteke, ők a jobbkezesek. Létezik azonban 3 százalék, akik esetében a kreativitást szabályozó jobb agyfélteke az erősebb, ők balkezesek lesznek. Bár ma már közhelynek tűnik, mégis fontos megemlíteni, hogy ebbe semmilyen külső eszközzel ne avatkozzunk be! Még ma is terjednek olyan tanácsok az interneten, hogy az ovist finoman terelgessük a jobb keze használata irányába – ez azonban egy természettől balkezes gyerek esetében többet árt, mint használ.

Gyakorlati szempontból is szerencsétlen, ha egy elsős még nem tudja átlépni a testközépvonalát. Ez főleg írás közben hátráltatja, hiszen ilyenkor a lap közepéhez érve vagy elforgatja azt – ami íráskor egyértelműen probléma – vagy folyamatosan cserélgeti a kezét.

Szülőként egy egyszerű teszttel meg tudod állapítani, hogy a gyermeked kézdominanciája kialakult-e már. Adj elé egy lapot tele mintákkal, és kérd meg, hogy egyesével színezze ki őket. Minden minta után vedd el tőle a ceruzát, és kérd, hogy nyúljon egy másikért. Jegyezd fel, mikor melyik kezét használta. Ideális esetben egy iskolába készülő gyerek már tízből tíz alkalommal ugyanazzal a kezével nyúl a ceruzáért.

Otthoni gyakorlatok

Ha azt látod, hogy ezen a területen késés mutatkozik, néhány egyszerű gyakorlattal otthon is fejleszteni tudod a testközépvonal átlépésének képességét:

  • Taníts neki páros tapsolós mondókákat, amikor szemben állva először a bal, majd a jobb kezeteket ütitek össze!
  • Kérd, hogy fogja meg a jobb kezével a bal fülét, vagy üsse meg a jobb kezével a bal térdét!
  • Egymásnak háttal állva a jobb kezével adjon egy kis tárgyat a te jobb kezedbe. Ezután te vedd át a tárgyat a bal kezedbe, és szintén háttal add át az ő bal kezébe!

Az interneten (például Pinteresten) számos, fényképpel is illusztrált gyakorlatot találsz, amely a testközépvonal átlépését tanító gyakorlatokat mutat be.

Kép: StockSnap / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük