Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Gyermeksürgősségi Betegellátó osztályt adtak át

Gyermeksürgősségi Betegellátó Osztállyal (SBO) bővült az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika. A nagyforgalmú, bonyolult eseteket is befogadni képes osztályra naponta mintegy 40-70, akut ellátást igénylő beteg érkezik. Az ő korszerű ellátásukat tudják elvégezni a legmodernebb eszközökkel, beteg- és családbarát környezetben. Az osztály ünnepélyes átadásán részt vett Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Merkely Béla rektor és Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, igazgató.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyermeksürgősségi Betegellátó osztályt adtak át

Köszöntjében Dr. Kásler Miklós elmondta, hogy az egészségügy és a felsőoktatás egyaránt jelentős fejlesztések előtt áll; ide tartozik a Semmelweis Egyetem is, ahol világhírű orvosgenerációk nőttek fel és orvosok tízezrei szerezték meg a tudást, hogy embertársaikon segíthessenek. A kormány a következő időszakban az egyetem mind a hat karát fejleszteni fogja, csak a tervezésekre 4 milliárd forintot biztosítva – mondta a miniszter. A kormány törekvése a prevenció hangsúlyozása, ezt a célt szolgálja az öt nemzeti program a legsúlyosabb betegségek esetében, az alapellátás és a sürgősségi rendszer átalakítása is – sorolta Dr. Kásler Miklós, hozzátéve, hogy mindezek a törekvések szakembereket igényelnek. Az orvos-egészségügyi képzés legnagyobb hazai intézménye pedig a Semmelweis Egyetem, melynek tudományos-innovációs tevékenysége példamutató, és melynek az egészségügyi ellátórendszer minden szintjén feladata a megfelelő képzés megszervezése. Kiemelte, hogy az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egy modern és családbarát intézmény, ahol a triázs rendszerhez szükséges valamennyi eszköz rendelkezésre áll.

„250 évvel ezelőtt arra készülődött az ország, hogy az orvosképzés elindításával, egyetemünk alapításával új korszakot indítson a hazai felsőoktatásban. Mára elmondhatjuk, hogy generációk sora segítette megvalósítani az alapítók álmát: egy versenyképes, tudás- és értékalapú, beteg- és hallgatócentrikus egyetem jött létre” – szólt Dr. Merkely Béla rektor. A 2030-ig kitűzött célok egyike, hogy az egyetemről kibocsátott szakembereknek köszönhetően a magyar emberek részesüljenek a legjobb orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti ellátásban – ismertette a rektor. A másik cél a gyakorlati képzés előtérbe helyezésével a magyar orvosképzés megújítása. Harmadik célként említette a világ legjobb 100 egyetem közé kerülést, amihez az egyetem infrastrukturális körülményein is javítani kell – szögezte le. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán átadott SBO a családokat szolgálja, és segíti a klinikai gyakorlati képzés megújítását is – mondta a rektor. Az új osztály – ahol naponta 40-70 gyermek fordul meg – a graduális és posztgraduális képzésben is rész vesz, és az ellátásban kutatási innovációk is megvalósulnak – szólt Dr. Merkely Béla.

Magyarország első és Európa negyedik gyermekekre specializálódott kórházában, a 180 éves I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán mindig vezető szerepet játszott a hazai és nemzetközi szinten is legújabb diagnosztikai és terápiás eljárások megvalósítása, vagyis az innováció – mondta Dr. Szabó Attila, a klinika igazgatója. A klinikai rektorhelyettes példaként említette, hogy ifj. Bókay János meghonosította a diftéria elleni szérumgyógykezelést, az elmúlt időszakból pedig kiemelte az Országos Onkológiai Intézettel közösen elvégzett első hazai gyermektüdő átültetést és az első rekeszizompacemaker-beültetést. A most átadott SBO-n évente több tízezer beteget látnak el, akiknek többsége 24 órán belül hazatérhet, a nagyobb betegségben szenvedőket pedig a klinika osztályain helyezik el – ismertette Dr. Szabó Attila.

A beteg gyerekek ellátása csak közösen, az osztályok precíz, összehangolt működésével valósítható meg – hangsúlyozta az igazgató. Az új osztály kialakításánál fontos szempont volt a család-, gyermek- és munkatársbarát környezet kiépítése, így külön szobát biztosítottak a szoptatós anyukáknak, gyerekre méretezett mosdókat és érintés nélküli csaptelepeket szereltek fel – sorolta az igazgató. Emellett betegágy melletti diagnosztikai készülékeket is elhelyeztek az osztályon, a legsúlyosabb esetek ellátására pedig egy intenzív osztálynak megfelelő felszereltségű helyiséget alakítottak ki. Dr. Szabó Attila ismertette, hogy a gyakorló, „szkill” laboratóriumban az életmentő beavatkozásokat és azonnali cselekvést igénylő helyzeteket a hallgatók élethű körülmények között, speciális segédeszközökön gyakorolhatják. Végül köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az SBO megtervezésében, kialakításában.

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Forrás: Semmelweis Egyetem

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük