Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT

Az <i>EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic</i> a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy dalokat pedig kiemelkedő hazai énekesekkel párosítanak. Ez a 2019-es EFOTT merész újítása!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT

Adott egy DJ-set, jelen esetben a crossover műfaj legismertebb lemezlovasáé, Mr. Vasovskié, amelyre hangszeresek (hegedűvel, szaxofonnal, gitárral stb.) rájátszanak, elismert művészek pedig hozzáénekelnek. Röviden így lehet összefoglalni azt a 1,5 órás produkciót, amellyel a július 9-15. között rendezett EFOTT készül közönségének.

– Nagyon szeretünk olyan produkciókat létrehozni, amelyeket a zenészekkel közösen álmodunk meg, majd együtt fektetjük le a koncepció alapjait, hogy aztán mindezt meg is valósítsuk. Hasonló eset volt a fesztivál kerek évfordulójára életre hívott EFOTT 40, ahol régi nagy zenekarok meghatározó dalait mai fiatal, ám széles körben ismert zenészek vitték színpadra – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT 2019-es sajtótájékoztatóján. – A visszajelzések szerint a közönség is kedveli és elismeri, amikor ilyen szintű pörgős settet hozunk létre, vizuállal és effektekkel turbózva.

EFOTT 2019 - Sajtótájékoztató

A crossover műfaj nemzetközi szinten is elismert hazai képviselője, Vasovski Norbert büszkén vált a produkció meghatározó szervezőjévé, és ezzel az EFOTT stábjával együtt a magyar fesztiváléletben egy teljesen innovatív, élő színpadi show-t hívnak életre. Saját dalokkal és feldolgozásokkal egyaránt találkozhatunk majd Velencén, a speciális produkció során. A közreműködők pedig: Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+), akik szintén megjelentek a fesztivál Hard Rock Café-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Míg Kollányi Zsuzsi (Majka oldalán) és a Cloud9+ is többször vett már részt a fesztivál életében (továbbá közös bennük, hogy időnként elhagyják a mikrofonjaikat), a többiek először állnak az EFOTT színpadára.
„Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz!” – jelentette ki Kollányi Zsuzsi.

EFOTT 2019 - Sajtótájékoztató

További ütős színpadi produkciók várhatók az idei zenei programban a világhírű dívától, Rita Orától, a nemrégi befutott, ám akkor hatalmasat robbantott DJ, és nem mellesleg Insta-sztár, Gianluca Vacchi-tól, vagy a nálánál nagyobb múlttal rendelkező Brooklyn Bounce-tól, valamint két nagynevű lemezlovastól, Tujamotól és Borgore-tól. Mellettük egy meghatározó külföldi fellépő zenekarra is lehet még számítani, amelyet ígéret szerint nemsokára bejelentenek a szervezők. A 200 zenei élményadó között természetesen ott lesznek a hazai élvonalbeliek is, mint például a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Tankcsapda, a Punnany Massif vagy a Brains.

EFOTT 2019 - Sajtótájékoztató

EFOTT, csak szabadon…

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük