Minden szülőben élnek álomképek rózsás arcú, mosolygós, csendesen építőkockázó gyerkőcökről, gyönyörűen berendezett gyerekszobákról, ahol felhőcskék vannak a falra festve, a hófehér polcokon szép sorban ülnek a babák, mackók, az ablakon beárad a napfény.
A valóság sokszor lehangoló. A gyerekszoba leginkább feldúlt egérfészekre hasonlít. Szétdobált zoknik, csokipapírok, morzsák mindenütt, összefirkált falak, madártoll, kavics és vadgesztenye-gyűjtemény az ágy alatt és a játékok! Bokáig érő legó-, mesekönyv-, kisautó- és plüssállatkupacban gázolunk. Kamaszkorban már késő rendrakásra szoktatni a csemeténket. Az lenne az ideális, ha ugyanúgy, mint a fogmosás, ez is egészen kicsi kortól kezdve gyerekünk szokásává válna. A szülők legtöbbször ott hibáznak, hogy: "Hiszen még olyan kicsi!"- felkiáltással gyerekük helyett ők maguk rakják helyükre a szétszórt játékokat. Igen ám, de a kisgyerek észrevétlenül lakli kamasszá változik, és akkor már késő. Mikortól várhatjuk el a kicsiktől a rendrakást? Hogyan szoktassuk rá időben, hogy a saját holmiját elpakolja?
Szétszórós totyogók
Az egészen kicsi gyerektől hiába is kérjük, hogy rakjon rendet. Számára ez a felszólítás semmit nem jelent. Ebben a korban a gyerekek úgy érzik jól magukat, ha elérhető közelségben vannak a kedvenceik, és bármikor kézbe vehetik a játékaikat. Ha egy maci eltűnik egy láda mélyén, a hároméves elkönyveli magában, hogy a macija eltűnt, nincs, és nem is kerül elő többé. (Ennek a macinak, ha később előkerül, jobban tud örülni, mint egy vadonatúj játéknak.) A négyévesnél fiatalabb gyerek előszeretettel hurcolja magával aktuális kedvenceit. Az egész házat képes beteríteni kockákkal, mütyürökkel. Ez valahogy jó érzéssel tölti el, hisz így vesz birtokba egyre több területet a lakásból. Figyeljünk oda arra, hogy a holmijai kerüljenek vissza a szobájába mindennap, éreztetve ezzel, meddig tart valójában az ő felségterülete. Hiába rakunk rendet azonban gyerekünk helyett, és rakjuk szép sorba a játékokat a polcon: pár percen belül garantáltan minden újra a padlóra kerül. Inkább taktikázzunk, próbáljuk meg bevonni gyerekünket a játékos rendrakásba. Biztosan nagyobb kedvvel lát neki a pakolásnak, ha azt mondjuk, a plüssállatkák most szépen aludni térnek, a kisvonat is álmos, bebújik az alagútba, a kisautók pedig begurulnak a garázsba.
A rámolós ovisok
Elfogadják, hogy a rendrakás szükséges, feltéve, hogy megmagyarázzuk neki ennek az előnyeit: hamarabb megtalálja a holmiját, ha tudja, mi hol van; nagyobb hely marad autóversenyt vagy babaszépségversenyt rendezni; vagy akár az ovistársakat is meg tudja hívni vendégségbe. A négy és hat év közötti gyerekek azonban még korántsem jó szervezők, rendszerezők. (Ez a képesség csak úgy iskoláskor táján jelenik meg a gyerekeknél, és a tanulásban is nagy szerepe van.) Ezért segítsük a rendszerezésben. Mutassuk, és ne csak mondjuk, hogy a könyveket a polcra, a nagyobb játékokat ládákba (például a plüssfigurák a piros ládában, a fajátékok a kék ládában, a legók a sárgában "lakjanak"), az apróságokat, színes ceruzákat fiókokba tegyük. Ne pakoljunk a gyerek nélkül, hadd lássa, mit hol talál meg legközelebb, és ráérezzen a rendszer logikájára. A nagyobbacskákat hagyjuk kedvük szerint rendszerezni, ne szóljunk bele, hová pakolja el a holmiját. Fontos, hogy elég pakolásra alkalmas doboz, láda, kosár álljon rendelkezésére.
Az önérzetes kisiskolások
Ők már képesek teljesen egyedül is rendet rakni! Természetesen a saját ízlésük és logikájuk szerint. A szülőknek talán fura, hogy a majom a babaház tetejére kerül, azt is nehezen értik meg, miért kell a dinóra erőltetni a nála sokkal kisebb méretű Piroska köténykéjét, ráadásul felültetni a tűzoltóautó létrájának tetejére. A lényeg azonban az, hogy mindig méltányoljuk a rendre való törekvést! Ha mégoly szívesen vennénk is részt a gyerekszoba átrendezésében, az egyre önállóbb és önérzetesebb kisiskolás valószínűleg visszautasítaná segítségünket. Hagyjuk, hadd csinálja egyedül! Bízzunk benne! Ha a gyereknek netalántán nincs kedve rendet rakni (ez azért gyakran előfordul), vigyázzunk, ha naponta hússzor figyelmeztetjük a felfordulásra, netán ordibálásra ragadtatjuk magunkat, csak ellenkezést váltunk ki belőle. Próbáljunk meg inkább egyezkedni vele, és helyezzünk kilátásba különböző kiváltságokat, jutalmakat. Például soron kívül meghívhatja a barátait, ha rendet rak a szobájában. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk annyiban a dolgot, ne pakoljunk össze helyette, maradjunk következetesek! Természetesen a beígért jutalmak terén is!
A dacos kamaszok
A szobája az ő birodalma. Belépni tilos! (Kiváltképp egy szülőnek.) Ha mégis birtokháborítást követünk el, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Próbáljuk felidézni saját kamaszkorunkat! (Ez más kamaszkori válságra is megoldást jelenthet.) Ugye mi se szerettük volna, ha írásba foglalt összeesküvés-elméletünk a matektanár ellen, vagy világfájdalmunkról szóló verseink, netán szerelmes levelek kerültek volna avatatlan szülői kezekbe. Ezzel a mi gyerekünk sincs másképp. A művészi rendetlenség – persze bizonyos korlátok között – velejárója a kamaszkornak. Ha úgy látjuk, a felfordulás meghaladja az elviselhető mértéket, az kamaszunk lelki problémáira is utalhat. Ilyenkor környékezzük meg és próbáljunk vele beszélni! Semmi értelme azonban mártírarccal elpakolni, lelkifröccsöt tartani, ne adj isten, ordítozni vele: épp az ellenkező hatást válthatjuk ki egy második dackorszakát élő kamaszból, mint amit szeretnénk.
Kemény Lilla
forrás: www.holgyvilag.hu
Fotó: www.foter.com
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak