Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Kérdések a menstruációról, amelyekről minden kamasznak tudnia kell

A menstruáció valószínűleg az egyik legkényelmetlenebb téma, amiről gyermekünkkel beszélnünk kell. Sok szülő tart attól, hogy a tény, hogy vér folyik, ráadásul "onnan", megriasztja a gyereket. Mégis szót kell ejteni róla, mégpedig mihamarabb, hogy mire elérkezik az idő, a kislány teljesen tisztában legyen vele, mi zajlik a testében.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kérdések a menstruációról, amelyekről minden kamasznak tudnia kell

Mikor kezdjük a beszélgetést?

Mint minden hasonló témát, a menstruációt sem egyetlen „nagy” bejelentéssel kell megismertetni. A gyerekek már óvodás korukban érdeklődnek arról, mire való a betét és a tampon. Ilyenkor az ő szintjükön elmondhatjuk, hogy a nénik havonta pár napig véreznek, és ezek az eszközök arra valók, hogy a vért felfogják. Mindenképpen hangsúlyozzuk ki, hogy ez természetes folyamat, nem sérülés vagy betegség jele, és nem fáj (legalábbis nem úgy, ahogy azt a kicsi elképzelné.)

Ha nem kerül szóba a téma, mi is felhozhatjuk valamilyen természetes szituációban. Amikor tampont veszünk, megkérdezhetjük, tudja-e, mire való, vagy ha valaki a környezetünkben babát vár, elmesélhetjük, honnan veszik észre a nők, ha teherbe estek.
 

Mit tegyek, ha számomra kellemetlen a téma?

Ha úgy érzed, a saját szavaiddal nem tudsz erről beszélgetni a gyerekkel, szerezz be egy felvilágosító könyvet – számtalan típus van már óvodásoknak is -, vagy üljetek le megnézni egy neki szóló ismertető filmet. A könyvet is lehetőleg közösen nézegessétek, a nagyobb gyereket pedig biztosítsd arról, hogy bármi kérdése van a témáról, hozzád fordulhat segítségért.

Mikor várható az első menstruáció?

Valamikor 10 és 15 éves kor között, átlagosan 12 évesen. Saját gyermekünk esetében iránymutató lehet, hogy rendszerint a mellnövekedés megkezdődése után két évvel, és a hüvelyi folyás megjelenése után hat hónappal számíthatunk az első havi vérzésre. Az érés üteme öröklődik is: ha te magad korán kezdtél menstruálni, számíthatsz rá, hogy kislányod is korán fog. És noha ez még messzebb van, azt is érdemes tudni, hogy a korai serdülés általában késői menopauzával jár.

Azonnal rendszeres lesz a vérzés?

Nem. Az első időszakban teljesen normális, ha több hónapon át kimarad. Nagyjából 2-3 évre van szükség a rendeződéshez.

Mi okozza a fájdalmat?

Ovuláció idején a méhnyálkahártya megvastagszik, hogy megfelelő helyet biztosítson a megtermékenyült petesejt számára. Ha a fogamzás nem következik be, a nyálkahártya kevés vér kíséretében távozik, ez a menstruáció. A folyamat során a méh összehúzódik, ami a legtöbb fiatal lánynál görcsös hasi fájdalommal jár.

Néhány évtizede még az volt az uralkodó álláspont, hogy ez „nem is fáj annyira”, és legfeljebb meleg vizes palackot használjon enyhítésére a kislány, ma már azonban a szakemberek is elismerik, hogy sokan valóban nagyon szenvednek ilyenkor. Ha görcsoldó gyógyszer hatására enyhül a fájdalom, nincs szükség orvosi beavatkozásra. Sokan számolnak be arról, hogy szülés után megszűntek a panaszaik, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.

Milyen gyakorlati módszerekkel készüljünk az első vérzésre?

Mire elérkezik a nagy nap, legyen tisztában a kamaszlány a menstruációs eszközök használatával és a fájdalomcsillapítás módszereivel. Váratlan helyzetek elkerülése érdekében már az első vérzés jelentkezése előtt is mindig legyen nála betét vagy tampon, fájdalomcsillapító és váltás fehérnemű.

Szűz lányok használhatnak tampont?

Igen. A szűzhártyán több természetes nyílás található, amelyeken a tampon könnyen átfér.

Már az első menstruáció után teherbe lehet esni?

Sőt, akár előtte is. Az első peteérés két héttel megelőzi az első vérzést, így már akkor termékennyé válik a lány, amikor még nem is tud róla.

Mikor forduljunk orvoshoz?

  • Ha 8 éves kor előtt jelentkeznek a serdülés első jelei (fiúknál ez 9 év)
  • Ha a 16. születésnapig nem indul meg a menstruáció
  • Ha a ciklus az első vérzést követő három éven belül nem rendeződik.
  • Olyan erős fájdalmak esetén, amelyeken a görcsoldó sem enyhít
  • Extrém erős vérzés esetén: ha két óránál gyakrabban kell betétet vagy tampont cserélni

Fiúknak is tudniuk kell minderről?

Természetesen igen. Akinek lánytestvére van, általában eléggé jól értesült szokott lenni a témát illetően, de a többieknek is tudniuk kell, mi zajlik a lányok testében. Tanítsuk meg nekik azt is, hogy nincs ízléstelenebb annál, mint amikor „Mi bajod van, megjött?” megjegyzéssel reagálnak a lányok nekik esetleg nem tetsző viselkedésére.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: edsavi30 / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük