Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Diákcsínynek indult, bűnügy kerekedett belőle: harmadik éve tart a hitleres videók készítésével vádolt fiú elleni hadjárat

Az akkor 11. osztályba járó Ákos nem is gondolta, hogy a Facebookon - állítása szerint véletlenül - megosztott ártatlan mémjei miatt másnap már az igazgató irodában fogja találni magát, ahol olyan cselekedetek bevallását fogják kicsikarni belőle, amelyeket elmondása szerint valójában nem ő követett el. Arra pedig főleg senki sem számított, hogy az ügy sem az iskolaváltással, sem a fiú nagykorúvá válásával nem fog lezárulni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Diákcsínynek indult, bűnügy kerekedett belőle: harmadik éve tart a hitleres videók készítésével vádolt fiú elleni hadjárat

2017 októberében Ákos, a szekszárdi Garay János Gimnázium 11.-es tanulója tanárokat kifigurázó képeket osztott meg a Facebook-oldalán, többek között az egyik pedagógust Dr. Bubónak, egy másikat boszorkánynak ábrázolva – írja a 444.hu. Másnap behívatták az igazgatói irodába, ahol számon kérték rajta a cselekedetet. Ákos bocsánatot kért, a képeket eltávolította.

Az igazgatónőt, Heilmann Józsefnét és a tanári kar jelen lévő négy tagját azonban a képeknél sokkal jobban érdekelte két olyan videó, amely A bukás című filmből kivett jelenet felhasználásával gúnyolódott az iskola vezetésén. Ezek a karikatúrák nem sokkal korábban kerültek fel a YouTube-ra, és a jól ismert receptet követték: a film Hitler dühkitörését ábrázoló jelenetét más szöveggel feliratozva az iskolát és a vezetést kritizálták. Többek között ilyen mondatok hangzanak el bennük:

  • Mi lenne, ha elmagyaráznád, nem csak követelnél? – De igazgatónő, én nem tudok tanítani!
  • A kórusunk is olyan gyenge, mint a lepkefing.
  • A tesitanároknak is megmondtam, hogy ne fogdossák a lányokat.
  • Már mindenkit felveszünk, nem csak a protekciósokat!
  • Mit fogok a ballagási beszédemben mondani? Majd az Ady eredményeit olvasom fel, vagy mit gondolnak? Hogy tartok így kétórás beszédet?

Noha két videóról volt szó, amelyek mind stílusukban (az egyik szinte végig trágár, a másikban egyetlen csúnya szó sem hangzik el), mind az alkalmazott betűtípusban különböznek, az igazgatónő ragaszkodott hozzá, hogy mindkettő Ákos műve. Gyanúja alapját az adta, hogy a fiú híres volt a kiváló videóiról, korábban ő készítette az iskola reklámfilmjét is. A fiatal eleinte minden vádat tagadott, az 1-1,5 órás kihallgatás végére azonban megtört, sírva fakadt, beismert mindent, és aláírta a jegyzőkönyvet.

Másnap Ákos szüleit berendelték az iskolába, és közölték velük, hogy egy héten belül keressenek új iskolát gyermeküknek. A szülők ebbe bele is egyeztek, mert remélték, hogy ezzel nyugvópontra jut az ügy. Tévedtek.

Néhány hónap múlva az igazgatónő feljelentést tett a rendőrségen Ákos ellen becsületsértésért. Bizonyítéknak csatolta az irodájában történt „kihallgatás” jegyzőkönyvét, amelyről az ügyészség megállapította, hogy nem tekinthető okiratnak, mivel nem szerepel rajta a fiatalkorú gyanúsított szülője vagy törvényes képviselője aláírása. Heilmanné erre mindössze annyit reagált, hogy „Jól néznénk ki, ha minden ilyen elbeszélgetésről értesítenénk a szülőket”, és hogy úgy tűnik, ennek a gyereknek mindent lehet.

Bukás - Garay

Időközben egyéb rejtélyes dolgok is történtek Ákos körül. Utólag bekerült például az elektronikus naplójába 10 igazolatlan nap, többek között olyan alkalmakról, amikor bizonyíthatóan ott volt az órán, felelt, jegyzetelt. A Tolna Megyei Gyámügyi és Igazságügyi Osztály erre és a feljelentésre alapozva indítványozta a fiú védelembe vagy pártfogásba helyezését. Egy alkalommal váratlanul meg is jelentek a családnál, mindenre kiterjedő vizsgálatot indítottak, még a háziorvosával is beszéltek. Noha az eljárás végén kimondták, hogy Ákos életkörülményei átlagon felüliek, és veszélyeztetettség nem áll fenn, a procedúra rendkívül megalázó és stresszes volt az egész család számára.

Az ügy harmadik éve húzódik, és még mindig tartogat újdonságokat. Legutóbb Ákos védelembe vételi eljárása került át elfogultság miatt Tolna megyéből Baranyába, annak ellenére, hogy a fiú nagykorú lett, leérettségizett, így az egész okafogyottá vált. A szülők feljelentést tettek a meghamisított e-napló és a szabálytalan kihallgatás miatt, a hatóságok azonban mindkét eljárást megszüntették, csupán levélben figyelmeztették az igazgatónőt, hogy legközelebb jobban ügyeljen a törvények betartására.

A rendőrségen pedig időközben jelentkezett az egyik hitleres videó valódi készítője. Senkinek sincs tudomása arról, hogy bárki felelősségre vonta volna.

A 444.hu még a botrány kipattanásakor készített interjút Ákos édesapjával:

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük