Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Így sportolj, ha elmúltál már 40 éves!

A sportolásnak lényegében nincs életkori határa, bárki bármikor elkezdheti a mozgást akkor is, ha korábban nem volt az életének a része. Persze nem szabad rögtön a legnagyobb súlyok után nyúlni az edzőteremben, és nem várhatjuk el ugyanazt a teljesítményt magunktól, mint évekkel ezelőtt, hisz ilyenkor nem csak kudarcélményeket szerzünk, hanem különböző sérüléseknek is kitesszük magunkat. A megfelelő sportág kiválasztásáról és a sportolás anti-aging hatásáról Dr. Gógl Álmos sportorvos beszél.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így sportolj, ha elmúltál már 40 éves!

A 40 év feletti kezdő sportolókat két csoportra bonthatjuk: azokra, akik valaha sportoltak, és újra szeretnék kezdeni a mozgást, és azokra, akik korábban soha nem sportoltak semmit. „Sokan kezdenek bele 40 éves koruk körül a sportolásba, mert nem akarnak pocakot ereszteni, nem akarnak megöregedni, és próbálnak tenni magukért, hogy megőrizzék fittségüket vagy visszaszerezzék egykori alakjukat. Nem feltétlenül vannak előnyben az újrakezdők, hisz gyakran irreális célokat állítanak fel magukkal szemben: az agy emlékszik a korábbi teljesítményekre, de mivel a szervezet sokáig passzív volt, az izmok elgyengültek, veszítettek a rugalmasságukból, így az újrakezdés sérülésekhez és kudarcokhoz vezethet" – mondja Dr. Gógl Álmos.

 

Szükség van néhány vizsgálatra

Fontos felmérni a szervezet állapotát, és orvosi vizsgálatokra menni a sportolás megkezdése előtt: javasolt kardiológiai vizsgálat, szívultrahang, terheléses EKG és laborvizsgálat. „Bizonyos korosztály felett előfordulhat, hogy a szív hirtelen terhelése rejtett betegségeket hoz felszínre, és minden előzetes tünet, jelzés nélkül szívinfarktust is kaphat a sportoló. Érdemes egy sportorvossal átbeszélni a célokat, ugyanis nem mindegy, hogy azért kezd bele valaki a sportba, mert a testsúlyát szeretné csökkenteni, vagy esetleg a gyorsaságát szeretné maximalizálni. A sportoló teljesítményét tesztekkel kell felmérni, amivel meghatározzuk a pulzustartományait, és a mért eredményeket figyelembe véve tervezzük meg az edzést."

Akár 70 évesen is el lehet kezdeni a mozgást, nincsen életkori határa a sportolásnak. „A kérdés az, hogy mit sportoljon az ember 40, 50, 60 vagy 70 évesen. Fontos, hogy a sportoló jól érezze magát, és olyan sportot válasszon, amiben alacsony a sérülésveszély.

Nem ajánlott például

  • a boksz,
  • a küzdősportok,
  • a lovaglás,

sokkal inkább

  • a futás,
  • kerékpározás,
  • az úszás
  • vagy a csapatsportok.

Az extrém sportokat szintén nem javasolt ebben a korban elkezdeni, és nem ajánlott a nulláról nagy súlyokat emelgetni az edzőteremben. Személyi edzővel, sportorvosi segítséggel fel kell építeni a mozgást, ennek a folyamatnak saját protokollja van. Hat hónap aktív mozgás után mondható el valakiről, hogy rendszeresen sportol, ennyi idő alatt épül be szokásszerűen a mozgás az ember életébe."

Érdemes reális terveket szőni a sportolás területén is: „Aki edzőterembe jár, ne rögtön a legnehezebb súlyzóval próbálkozzon, hanem inkább sokszor emeljen fel kisebb súlyokat; ha teniszezni kezd, ne akarjon rögtön versenyre is menni. A frusztráció és a kudarcélmények csak elveszik a kedvet a mozgástól, pedig igenis hasznos a sport a 40 év felettieknél is. A sportolás az egyik legerősebb anti-aging szer, ami képes kivédeni az öregedés hatásait, fiatalon tart, és védelmet nyújt a stroke és különféle agyi infarktusok, a magas vérnyomás és a szívbetegségek ellen."

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pasja1000 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük