Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Egy szabad este a szülőknek: éjjeli is nyitva tartott egy óvoda Szolnokon

A szolnoki Zengő Óvoda munkatársai úgy döntöttek: egy nap éjjelre is kinyitja kapuit az intézmény, hogy biztosítsanak egy kis szabadidőt a szülőknek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy szabad este a szülőknek: éjjeli is nyitva tartott egy óvoda Szolnokon

Vacsora kettesben, korai fekvés, nyugodt beszélgetés – sok családban csak vágyálom a szülőknek. Nem mindenhol vannak elérhető nagyszülők, rokonok, és a fiatalok sem mindig szeretik túlterhelni őket. A helyzet könnyítésére jött létre az éjszakai óvoda program.

Tasnádi Zoltán, a Széchenyi Lakótelepért Egyesület elnöke elmondta: az idén augusztusi nem az első alkalom volt, amikor a gyerekek az óvodában tölthették az estét. A mostani eseményt a Szolnok Akciócsoport finanszírozta a TOP-pályázaton elnyert összegből, mivel egy ilyen alkalom 110-130 ezer Ft-ba kerül.

Szabóné Susa Orsolya óvópedagógus az Indexnek úgy nyilatkozott: már júniusban beteltek a helyek erre az alkalomra. Szerinte egy ilyen esemény a gyerek számára is öröm: „Ezen az estén a gyerekek kapnak kimenőt, nem a szülők, hiszen ők jöttek most el egy különleges estét eltölteni itt az óvodában” – fogalmazott.

Az óvónők speciális programmal készültek a napra: volt kézműveskedés, indiánozás, éjjeli tojáskeresés az udvaron. A lehetőség nem csak az óvodás korosztály számára volt nyitott, alsó tagozatos gyerekeket is szívesen láttak.

Mint minden új kezdeményezés, az éjjeli óvoda program sem úszhatta meg a kritikákat. Tasnádi Zoltán elmondta, hogy az interneten keresztül legtöbben a szülőket bírálták, amiért idegenekre bízzák a gyerekeiket ahelyett, hogy maguk foglalkoznának velük.

Pedig az óvónők szerint a kölcsönös bizalom az alapja az éjjeli ovinak. A szülők, a pedagógusok és a gyerekek jól ismerik egymást, hiszen nap mint nap találkoznak. A gyerekek pedig egy kis változatosságot vihettek a napjaikba, nem véletlenül volt többük első kérdése reggel, a szülők érkezésekor: „Alhatunk még itt?”

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: NadinLisa / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük