Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Pál Feri atya: Csak ha megengedjük, hogy gyerek legyen, tud egészséges felnőtt lenni

Az ismert katolikus pap és mentálhigiéniés szakember tanácsa: hagyjuk a gyereknek, hogy megélje a gyerekkorát!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Pál Feri atya: Csak ha megengedjük, hogy gyerek legyen, tud egészséges felnőtt lenni

Pál Feri atya a Felelős Szülők Iskolájának beszélt a gyerekjogok kapcsán arról, hogy a mai gyerekeknek mintha nem lenne már gyerekkoruk: folyamatosan nyomás alatt tartjuk őket, felnőttes időbeosztást követelünk meg tőlük, ezáltal pedig maradandó sérülés keletkezik a lelkükben. Példaként Kim John Payne híres megfigyelését hozta, miszerint a középosztálybeli angol családok gyermekei a poszttraumás stressz hasonló tüneteit mutatják, mint a kambodzsai menekülttáborok kis lakói:

„Az első gondolata az volt, talán érte őket valami nagyon erős traumatikus élmény, valami nagyon drámai erős stresszhatás. Később kiderült számára, hogy nem erről van szó. Hogy nem egy nagy stresszélmény az, ami tette ezt a gyerekekkel, hanem a folyamatos kicsi.”

A mai gyerekeket minden nap nyomás éri: egy nagyon felgyorsult világban, túl sok tárgy között, túl sok döntéshelyzetben kell helyt állniuk. Sokan hiszik, hogy segítenek azzal, ha a versenyhelyzetek teremtésével már gyerekként megpróbálják kicsit felkészíteni őket a felnőtt életre, pedig ez inkább hátrányt fog jelenteni. „Csak ha megengedjük, hogy gyerek legyen, tud egészséges felnőtt lenni” – véli az atya.
 

Az okoseszközök veszélyei

A másik sarkalatos kérdés az okoseszközök használata, amelyről az a véleménye, hogy maradandó és visszafordíthatatlan károkat tud okozni a fejlődésben lévő személyiségű és idegrendszerű gyermekekben. Ezek használatát mindig a gyerek, és nem a felnőtt igényeihez kellene szabni:

„Egy kétéves gyereknek nincs okostelefon-használati szükséglete, és egy négyévesnek nincs Facebook-használati szükséglete. (…) Van egy naivitásunk, hogy azt hisszük, a gyerekeinket, az Alfa-nemzedéket majd tulajdonképpen ugyanúgy érik az okoseszközökkel kapcsolatos hatások, mint bennünket. De ez tévedés, mert őket a születésüktől kezdve mindezek érik, miközben ők kialakulatlanok és fejletlenek.”

Vigyázzunk tehát az okoseszközökkel, mert miközben mi személyre tudjuk őket szabni, minket ők személytelenre szabnak – figyelmeztet az atya.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük