Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Döntött a bíróság: hiperaktívnak bélyegzett kisfiú menekülhet meg a felesleges gyógyszerezéstől

Megoldódni látszik a kilencéves kisfiú esete, akit kis híján elszakítottak édesanyjától, mert az anya nem egyezett bele, hogy fia pszichiátriai szer hatása alatt töltse a tanévet - eljárásbeli hiba hozott kedvező fordulatot.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Döntött a bíróság: hiperaktívnak bélyegzett kisfiú menekülhet meg a felesleges gyógyszerezéstől

Koppány, az átlagosnál jóval intelligensebb kisfiú kálváriája úgy tűnik, megnyugtató módon végződik. A kisfiú korábbi családi konfliktusait nehezen viselte, ebből adódóan magatartási problémák jelentkeztek nála, nehéznek bizonyult a gyermekközösségbe való beilleszkedés.

Ezek után sajnos ő sem kerülhette el azt, ami rengeteg életrevaló gyermekkel történik Magyarországon: hiperaktivitással diagnosztizálták, és egy pszichiátriai szert javasoltak a tünetek elnyomására. Az édesanya azonban – miután alaposan tájékozódott a szert illetően – ellenezte, hogy Koppány egészségét ilyen kockázatnak tegyék ki: tény, hogy a szóban forgó tabletták hatóanyaga az amfetaminból (hétköznapi nevén: speed) származik, és egy kategóriában szerepel a súlyos függőséget okozó drogokkal. Vitaminokkal, homeopátiás készítményekkel és az édesanya kitartó gondoskodásával nagyon jó eredményeket értek el Koppánnyal az ellentmondásos tabletták nélkül, majd több szakvélemény is megerősítette, hogy nincs szüksége pszichiátriai szerekre. Sajnos azonban a rendszer mégis közbeszólt.

Egy, az iskolában dolgozó tanár feljelentése nyomán a Gyámhivatal eljárást kezdeményezett az édesanya ellen. Mondván, hogy veszélyezteti a gyermeket azzal, hogy megtagadja a serkentőszert tartalmazó tabletták adását, az ügy odáig fajult, hogy kilátásba került a gyermek családból való kiemelése. Az édesanya ezt peres úton támadta meg a bíróságon, hiszen a legutóbbi szakvélemények mind őt igazolták: Koppánynak nincs szüksége potenciálisan függőséget okozó serkentőszerekre, hogy egészségesen fejlődhessen.

A legutóbbi tárgyalás alkalmával kiderült: a Gyámhivatal jogi hibát vétett, amikor a gyermek kiemeléséről szóló határozatot hozta, így azt a bíróság semmisnek nyilvánította. A hivatalnak – amennyiben továbbra is kitartana korábbi álláspontja mellett – új eljárást kell kezdeményeznie, melyben már kénytelen lesz figyelembe venni az elmúlt időszakban készült vizsgálati eredményeket is.

Koppány édesanyjának a hosszú ideje húzódó megpróbáltatások során egyszer sem fordult meg fejében, hogy feladja a gyermekéért vívott harcot, kitartása pedig úgy látszik, végre meghozta gyümölcsét. Az édesanyát segítő jogvédő szervezet felhívja a figyelmet: az eset közel sem példa nélkül álló, túlzottan is sokszor írnak fel rutinból amfetamin-jellegű pszichiátriai szereket általános iskolás gyermekeknek, holott gondoskodással és természetes megoldásokkal is lehetséges kedvező eredményeket elérni.

Ez a társadalmi célú hirdetés Koppányról és édesanyjáról készült:

Kapcsolódó cikkeink:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük