Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

MTI: Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi tanár ellen diákja kezének eltörése miatt

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
MTI: Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi tanár ellen diákja kezének eltörése miatt

Szanka Ferenc közölte, a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktató az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel a 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott. Társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit a vécéből, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre karjánál fogva a mosdóba vezette a fiút és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A diák jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg – tudatta a csoportvezető ügyész.

Kapcsolódó cikkeink:

Kirúgták az iskolából a tanárukat bántalmazó diákokat – kiderült, miért támadtak a pedagógusra

Brutálisan megverte iskolatársát, mégsem tanácsolható el a nyolcadikos fiú

Bántalmazás miatt emeltek vádat egy makói gyermekfelügyelővel szemben

Forrás: MTI

Kép: Crazy City Lady / shutterstock

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük