Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Rossz jegyet kapott, megkéselte tanárát egy győri középiskolás

A rendőrség is megerősítette, hogy megszúrtak egy pedagógust a győri Jedlik Ányos középiskolában.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rossz jegyet kapott, megkéselte tanárát egy győri középiskolás

Csütörtökön dél körül egy 17 éves diák több késszúrással megsebesítette fizikatanárnőjét a győri Jedlik Ányos középiskolában – írja az Index olvasói információkra hivatkozva. A bűncselekmény tényét a rendőrség közleményben erősítette meg, mint írják, a sértettet kórházba szállították, a feltételezett elkövetőt elfogták.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a pedagógust több késszúrás érte, többek között a hátán és az alkarján, amelyet emiatt műteni is kell majd. A tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben.

Az iskolából minden diákot hazaküldtek. Az igazgató egyelőre nem kívánt nyilatkozni, a helyszínen lévők szerint azonban jelenleg nagy a felfordulás az intézményben.

Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja az Indexnek azt nyilatkozta, hogy mélyen megrendítették a történtek. „Mindent megteszünk a diákok és kollégák érdekében, hogy ez az ügy tisztázásra kerüljön. A rendőrség is vizsgálódik, mi pedig pszichológus és más segítők közreműködésével igyekszünk segíteni” – mondta.

Hármast kapott, azért szúrt

Osztálytársai szerint a fiú már óra elején megmondta, hogy ha nem kapott jó osztályzatot a dolgozatára, leszúrja a tanárnőt. Amikor megtudta, hogy hármas lett, rá is támadt bicskával a pedagógusra. Az elborult agyú fiatalt a többiek szedték le a nőről, majd hamarosan már tanárok is berontottak az osztályterembe.

Az osztálytársak – akik közül sokan még mindig sokkos állapotban vannak – azt mondták, az egész támadás nem tartott tovább néhány másodpercnél, majd három pecren belül a rendőrök is kiértek. A támadó, András "eközben halál nyugodtan ült, és azt hajtogatta, ebből majd tanul."

A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium egyébként kifejezetten jó nevű, elit intézménynek számít a városban. Sok tanulója – köztük az érintett diák is – nehezen viseli, ha nem tud az elvárásainak megfelelően teljesíteni. A fiút társai jó tanuló, maximalista gyereknek ismerték, aki tanulményi versenyeken is eredményesen szerepelt.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Alex Linch / shutterstock

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük