Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Kihalt városok, milliók karanténban – Kína erős kézzel próbálja megfékezni a koronavírust

Már száz fölött a kínai koronavírus halálos áldozatainak száma, egyes tudósok szerint pedig akár a 40 ezernél is többen fertőződhettek meg. Vuhan néhány nap alatt szellemvárossá vált.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kihalt városok, milliók karanténban – Kína erős kézzel próbálja megfékezni a koronavírust

December végén ütötte fel először a fejét egy addig ismeretlen típusú tüdőgyulladás egy vuhani halpiac árusai között. Január közepére már egyértelművé vált, hogy egy új típusú vírus, a 2019-nCoV szedi áldozatait.

A kezdetben kizárólag állatról emberre terjedő fertőzés hamar mutálódott, és már emberek is át tudják adni egymásnak, de hogy hogyan – cseppfertőzéssel, vér, vizelet vagy széklet útján, esetleg egyéb módon -, még nem tisztázott.

Kihalt tartomány

A koronavírus gyorsan terjed. Jelen pillanatban a hatóságok 106 halálos áldozatról és 4515 fertőzöttről tudnak, de ez a szám folyamatosan emelkedik. A betegség lappangási ideje 14 nap, így Hong Kong-i tudósok szerint akár már 40 ezer ember is érintett lehet. A terjedésnek a kínai holdújév, és az ezzel járó sok utazás, rokonlátogatás is kedvez.

Az 56 milliós lakosú, két Magyarországnyi területű Hujpej tartományban (itt található a 11 milliós Vuhan városa is) megállt az élet. A hatóságok karantént rendeltek el, az iskolaszünetet meghosszabbították, a tömegközlekedés leállt, sok helyről az autókat is kitiltották.

Franciaország és az Egyesült Államok már bejelentette, hogy kimenekíti állampolgárait az elzárt területről. Magyarország eddig nem közölte, hogy ilyen lépést fontolgatna. A külügyminisztérium vasárnap hat magyar állampolgárról tudott, akik Hujpej tartományban ragadtak, ők jól vannak, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a pekingi magyar nagykövetséggel.

Jelenleg már három kórház épül rohamtempóban a fertőzötteknek.

Itt nézhető meg egy videó a szellemvárossá vált Vuhanról:

A WHO javaslata: ezt tegyük, hogy elkerüljük a járványt

A koronavírus ellen védekezni nem egyszerű. Lappangási ideje 14 nap, és már azelőtt fertőz, hogy a tünetek megjelennének. Megfázásszerű panaszokat okoz, amelyek semmiben nem különböznek a télen amúgy is mindennapos felső légúti megbetegedések tüneteitől. A WHO szerint a megelőzésben a legfontosabb az alap higiéniás és élelmiszerbiztonsági szempontok betartása:

  • Gyakori kézmosás, lehetőleg alkohol alapú, fertőtlenítő hatású szappannal
  • Tüsszentés és köhögés esetén zsebkendőhasználat, ami után ismét alapos kézmosás szükséges
  • Lázas betegekkel való kontaktus kerülése
  • Lázas megbetegedés esetén orvos felkeresése, a korábbi külföldi utazásokról információ adás
  • Élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacok elkerülése olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent
  • Nyers, vagy nem megfelelően hőkezelt állati eredetű élelmiszer fogyasztásának kerülése

Amennyiben valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban jelentkezhet – olvasható a semmelweis.hu-n.

Ami pedig szintén fontos: ne pánikoljunk! Bár a szakértők szerint a járvány áprilisig vagy májusig mindenképp kitart, áldozatai jelenleg főként krónikus beteg, legyengült szervezetű emberek, és a koronavírus eddig egész Kínában kevesebb emberéletet követelt, mint egy súlyosabb magyar influenzajárvány.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: CGTN/youtube

 

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük