Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

„Senki sem hisz a bántalmazott gyerekeknek” – mondja a szakértő

Havonta érkezik olyan új gyerek Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológus rendelőjébe, akit szexuálisan bántalmazott valamelyik férfi rokona - leginkább az apja, nevelőapja vagy a nagyapja - , mégis a legritkább esetben ítélik el az elkövetőt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Senki sem hisz a bántalmazott gyerekeknek” – mondja a szakértő

Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológussal a 444.hu készített interjút a témában. A szakértő elmondta: húszéves pályafutása alatt számtalan tragikus esettel találkozott, az elkövetőket azonban elvétve vonják felelősségre a tettükért:

„Hihetetlen, szörnyű élmény volt, amikor a hároméves, tündibündi kislány elmondta, hogy neki nyalogatnia kellett az apukája fütyijét. Az apukája azt mondta neki, hogy nyalogassa, mert finom, mint a banán” – mesélte el az egyik első ilyen esetét, majd, mint mondta, később mintha maguktól megtalálták volna ezek az ügyek. Most egyrészt a rendőrséggel együttműködve, másrészt magánpraxisban foglalkozik ezekkel a gyerekekkel. Az utóbbit főleg elvált anyák veszik igénybe, akiknek a gyerek beszámolt arról, hogy mi történt vele a láthatáson, a gyermekvédelem azonban bármilyen eljárás elindításához szakértői véleményt kér.

Havonta új eset

Kugler Gyöngyihez jelenleg havonta érkezik új gyerek hasonló traumákkal. A két legveszélyeztetettebb korosztály az óvodásoké és a kiskamaszoké.

Az óvodásokkal azért nehezebb a közös munka, mert nekik általában még szavaik sincsenek arra, ami történt velük. A pszichológus ezért játékok, rajzok segítségével próbálja meg kiszedni belőlük, mi érhette őket. Sokatmondó, ha a gyerek nemi szervet rajzol a családtagokra, vagy ha feltűnő vonzalmat táplál a kígyók iránt, ami a pszichológiában a szexualitás szimbóluma. Olyan is előfordult, hogy egy kislány egy sodrófán mutatta meg, hogyan kellett a kezét az apja nemi szervén mozgatnia – mivel ennek a korosztálynak alapvetően semmi ilyen jellegű szexuális ismerete nincs, ha egy óvodás ezt pontosan be tudja mutatni, egyértelmű abúzusra utal.

Senki sem hisz az ovisoknak

Mindez azonban a magyar törvények értelmében nem bizonyíték. Nincsenek tanúk, nincs sérülés, ezért a gyerekre rendszerint rásütik, hogy álmodta, kitalálta az egészet. Az a vád is gyakran felmerül, hogy a külön élő anya tanította be a gyereket a történetre. Kugler Gyöngyi szerint ilyesmi elvétve fordul elő, ő a húszéves praxisa alatt két ilyen esettel találkozott.

Annál gyakoribb azonban, hogy azért nem megy a bizonyítás, mert olyan összeszedett történetmesélést várnak el a traumatizált kisgyerektől, amire ő koránál és lelkiállapotánál fogva képtelen. Hiszen érzi, hogy ami történt vele, az rossz, de nem szívesen feketíti be az apját, akit egyébként gyakran szeret. Előfordul, hogy a gyerek azt mondja, a tettes nem Apa volt, hanem egy másik „rossz apa”, vagy éppen egy szörny.

Ha pedig nincs egyértelmű bizonyíték, a bíró keze is meg van kötve. Volt, hogy a tárgyalás végén azt mondta a bíró a vádlottnak: „én biztos vagyok benne, hogy maga ezt elkövette, csak nem tudom bebizonyítani.”

Kiskamaszoknál is gyakori, hogy életszerűtlenül részletes beszámolót vár az ügyészség, aminek még egy felnőtt sem tudna eleget tenni. Kugler szerint a rendőrök felkészültsége is hagy időnként kívánnivalót maga után, például volt, aki nem tudta, hogy a poligráfos vizsgálat többek között azért nem bizonyító erejű, mert a pszichopaták könnyűszerrel kijátsszák.

Nyugaton a gyereknek hisznek

Ahhoz, hogy mindez változzon, a pszichológus szerint elsősorban az kéne, hogy higgyenek a gyereknek. Nyugaton egy ilyen gyanú esetén azonnal őrizetbe veszik és kikérdezik vádlottat, az áldozattól pedig gyerekbarát módszerekkel, barátságos környezetben próbálják megtudni, mi történt. Magyarországon ettől egyelőre fényévekre vagyunk: itthon akkor is jár a láthatás, ha a kicsi ordítva tiltakozik ellene, bizonyíték hiányában a legtöbb elkövető vígan éli világát.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: denise_is_here / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük