Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Horror sztorik: főszerepben az anyós!

Mindannyian hallottunk már rémisztő történeteket pokoli anyósokról, és vagy hálát adtunk az égnek, hogy a miénk nem ilyen, vagy folytattuk a beszélgetést a mi anyós sztorikkal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Horror sztorik: főszerepben az anyós!

Összegyűjtöttünk néhány horror sztorit a valós életből:

1. Anyósom SMS-ben kérdezte, hogy milyen csokit tegyen az unokája Mikulás csomagjába. 4 hónapos volt a kislányom, megírtam neki, hogy semmilyet, mert még pici. Megsértődött, hogy nem engedem, hogy kimutassa a szeretetét. Karácsonyi vacsoránál folytatódott. A teljesen anyatejes babának egy zserbót nyomkodott a szájába, amikor rászóltam, felhorkant, hogy az ő gyerekei ennyi idősen már pörköltet ettek.. Persze, én meg pacalt. – Emese
 

2. Terhesség után maradt rajtam néhány kiló, nem volt találkozó, hogy ne hozta volna fel. Legutóbb például a játszótéren mondta, hogy el akarta hozni nekem a kinyúlt kardigánját, de látja, hogy még az is kicsi lenne rám.. – Szilvi
 

 

3. Anyósom viszonylag fiatalon esett teherbe, és úgy hozta a sors, hogy fiatalon is lett nagymama. Amikor bejelentettük neki, hogy érkezik az unoka óriás hisztériába kezdett, hogy ő erre még nem áll készen 48 évesen. (az apuka, aki a saját fia 28 éves) Még előtte az élet, nem tudja elképzelni magát babakocsival, meg pelenkák között, úgyhogy mindezt annyira komolyan vette, hogy a terhességem alatt kb. kétszer találkoztunk, a születéskor postán küldött ajándékot, mert nem volt képes szembenézni azzal, hogy mit tettünk vele. A kisfiunk most 11 hónapos, még nem látta, fényképet sem kért az “élete megrontójáról”.. Szerencsére a másik nagymama egészen normális. – Erika
 

via GIPHY

 

4. Karácsony másnapja nálunk mindig nagy, családos, baráti összejövetel, együtt ünneplünk. Az a karácsony nagyon boldog volt nekünk, mert akkor tudtuk meg, hogy babát várunk. Természetesen a szülőknek elmondtuk azonnal, de a többiekkel várni akartunk a 12. hétig. Hát anyósom nem így gondolta. A nagy karácsonyi vacsin úgy érezte, hogy beszédet kell mondania, ahol gratulált a babához.. Azóta sem érti, hogy mi volt ezzel a gond. – Laci
 

 

5. Már az esküvőnk előtt sem volt minden rendben az anyósommal, volt pár keresetlen megjegyzése, hallottam, hogy a hátam mögött is méltatlankodott, de nem fordítottam rá nagyobb figyelmet, nem éreztem, hogy komolyan törődnöm kellene ezzel. Majd az esküvőnk napján, a megbeszélt időpontban nem érkezett meg, nem lehetett elérni sem. Épp beesett a szertartás kezdete előtt 5 perccel. Hófehér, földig érő ruhában, fehér virágos hajdísszel.. Megszólalni se tudtam, csak álltam és remegtem és folytak a könnyeim. – Ági
 

via GIPHY

 

6. Kislányunk az anyósomnál aludt egy éjszakát, és mikor másnap megérkeztünk érte kiderült, hogy vett a lányunknak egy nyuszit, amit már természetesen át is adott neki. Anélkül, hogy velünk egyeztetett volna. A gyerek eksztázisban volt. Mi is. Hová tesszük az óriás ketrecet? Mi lesz a kutyával? És mi lesz velem? Hisz allergiás vagyok. Anyósom mindezt jól tudta.. – Szabolcs

via GIPHY

 

7. Nehéz szülésem volt, komplikációkkal, plusz egy hetet még a kórházban is kellett maradnunk. Amikor hazajöttünk az anyósom várt otthon, férjem kérte meg, hogy segítsen az első napokban. Nagyon fáradt voltam, a férjem is aggódott miattam, hogy minden rendben legyen. Ahogy hazaértünk kérdezte az anyját, hogy mit főzött. Mire ő teljesen kiakadt, hogy ő nem fekszik egy hete nyugalomban, nem volt ideje főzni és különben is örüljünk, hogy egyáltalán itt van, mert azt érezte reggel, hogy szívrohama van, de mégis átjött. Megköszöntük a segítségét és magunk boldogultunk a továbbiakban. – Brigi

via GIPHY

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: El Nariz / shutterstock

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük