Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Két beteg kapot vérplazma-készítményt a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Két beteg kapot vérplazma-készítményt a Semmelweis Egyetemen

A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.

A járvány során végzett orvosi vizsgálatok és tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az ún. „citokin-vihar” egészséges szérum hozzáadásával visszaszorítható.

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak, akik igazoltan gyógyultak, 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket. A jelentkezőket az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott projektet dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelyből az elsőt április 27-én adták be a Semmelweis Egyetem két betegének.

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Semmelweis.hu
Kép:
Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük