Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Minden gyermeknek biztosítani kell az ügyeletet a koronavírus-járvány alatt

Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden gyermeknek biztosítani kell az ügyeletet a koronavírus-járvány alatt

Novák Katalin azt mondta, hogy a járvány miatt a települések polgármestereinek döntése alapján a bölcsődék és óvodák körülbelül felét zárták be, és jelenleg a bölcsődés és – óvodáskorú gyerekek csak három százalékánál élnek ezzel a lehetőséggel.

Nemcsak a közvetlenül a veszélyhelyzetben érintett területeken dolgozók kérhetik az ügyeletet, hanem mindenki, aki munkahelyére bejárva dolgozik, és nem tud gondoskodni gyermeke felügyeletéről – emelte ki az államtitkár.
   
Emlékeztetett:

  • az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért,
  • annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell,
  • egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet,
  • a szülőknek pedig csak nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.
  • Orvosi igazolásra tehát nincs szükség – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.

Tudatta, hogy a bölcsődei és óvodai ügyeletben foglalkoznak is a gyerekekkel, az iskolában pedig a digitális oktatáshoz eszközöket biztosítanak a tanulóknak, minden intézményben fertőtlenítenek, betartják a közegészségügyi előírásokat, és a dolgozók megfelelő védőfelszereléseket kapnak.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 14 év alatti gyermekeinek reggel 6 és este 6 óra között. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, a gyermekfelügyeletet biztosító személy alkalmazása után adókedvezményt kap, a szülőknek pedig ebben az esetben is nyilatkozniuk kell arról, hogy gyermeküknek nincs fertőző betegsége – tette hozzá.

Novák Katalin azt mondta: a cél az, hogy mindenki biztonságban tudhassa a gyermekét, és semmi se akadályozza azt, hogy helytállhasson a munkahelyén.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI
Kép: Dmitri Ma / shutterstock

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük