Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Rendkívüli Pedagógusnap – most Te is elismerést érdemelsz!

Ez a pedagógusnap más, mint az eddigiek! 2020. március 15-e után minden megváltozott, a szülőknek egyik napról a másikra kellett pedagógussá válniuk. Így ezen a hétvégén nem csak a gyakorló tanítókat, tanárokat, óvónőket köszöntjük, hanem minden olyan szülőt, aki végigcsinálta az elmúlt 3 hónap távoktatását a gyermekeivel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rendkívüli Pedagógusnap – most Te is elismerést érdemelsz!

Sokat küzdöttetek kedves szülők, sokat vívódtatok, hogy jól csináljátok-e. Állandó kétségek között próbáltátok kihozni magatokból a legtöbbet!

Dicséret! Dicséret! Dicséret érte!

Számomra jelesre vizsgáztatok!

Természetesen nem fogok megfeledkezni a pedagógusokról sem, akik egy új kihívás alanyai lettek, a digitális oktatásé. Ők is sokat és különlegeset alkottak, munkájukat emelték egy új és ismeretlen szintre, és ezt rövid időn belül kiválóan oldották meg. Nekik is jár a dicséret!

Ám hadd legyek mégis picit elfogult, hiszen a nagyobb munka mégis a szülőkre hárult. Mély ugrás volt ez az ismeretlenbe! De csillagos ötösre oldották meg ezt a rendkívüli feladatot, s ezért jár nekik ez a gyémántfokozatú elismerés.

Kérlek Benneteket, hogy nyomtassátok ki és tegyétek el, majd évek múlva mutassátok meg és meséljétek el a gyermekeiteknek:

Egyszer volt, hol nem volt…

Amikor anya/apa volt a magyar, matematika, ének, rajz, tesi… tanárotok. És milyen szuper volt 🙂

Mert maradjon ez egy jó emlék!

Boldog pedagógusnapot kedves szülők!

A nagy méretű oklevelet itt tudod letölteni: Oklevél szülőknek

Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó

Pribránszki Marianna
Viselkedéspedagógus,Tehetséggondozó
Telefon: +36-30/429-5960
E-mail: info@gyerkocokkelsuttogo.hu
Facebook: Gyerkőcökkel Suttogó
Honlap: www.gyerkocokkelsuttogo.hu 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük