Idén elmaradt a katarzis
Nem volt könnyes búcsú, nem szaladtak ki a gyerekek visítva utolsó nap az iskolából. Nem hajította senki a sarokba az iskolatáskát, és egyetlen anyuka sem fog egy hónap múlva penészes szendvicset előhalászni a gyerek cuccai közül. Nem volt utolsó napi fagyizás, tanévet lezáró sportnap, és egyetlen táblára sem került fel szíves betűkkel, hogy VAKÁCIÓ.
Ennek az iskolai évnek valójában vége lett azon a szürke, dermesztő március 13-ai napon. Az osztály még előadta az ünnepi műsort az üres aulának, amit videón vetíttek le a többieknek, azután a pedagógusok hazaküldték – biztos, ami biztos alapon – az összes bent lévő felszerelést, és a gyerekek azzal a tudattal léptek ki az iskolából pénteken, hogy talán idén már nem jönnek vissza.
Aznap véget ért, amit megszoktunk, és amiről azelőtt egyikünk sem tudta, valójában mennyire szeretjük. Mindaz a biztonság, ami korábban annyira természetes volt, hogy fel sem tűnt, hirtelen valami messzi vágyálom lett, amit ki tudja, mikor érhetünk majd el újra.
Amikor az iskola a nappaliba költözött
Nekünk pedig bele kellett tanulni valami egészen újba. Aki elveszítette a munkáját, azért idegeskedett, akinek pedig megmaradt, azért, mert hirtelen két-három fronton kellett egyszerre helyt állnia. A munkáltatót nem érdekelte, hogy a gyerekkel kell nap közben tanulni, és a tanító nénit is ritkán hatotta meg, hogy anyukának más dolga is lenne a szorzótábla gyakoroltatásán kívül.
Kerek három hónapig tartott az otthonoktatás teljes szürrealitása. Csapatmunkában megírt környezet dolgozat, anya által elkészített rajz házi. Online tesi, aminek a végén az alsó lakó rendőrséggel fenyegetőzik. Matekóra alatt a háttérben boxerben sétáló apuka. Vers felmondása nyitott könyv mellől.
Könyörgő levelek az énektanárnak, hogy legyen még egy kis türelemmel, amíg elkészül a kottázás (hiszen ennél nagyjából minden fontosabb). Síró gyerek, aki fél a kamera előtt történő feleléstől. Elillant motiváció, iszonyatos veszekedések. Napi minimum egy kiborulás, heti egy komolyabb összeomlás. Marékszám szedett nyugtató, remegő kézzel kitöltött ital.
Mondatok, amelyeket soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad kimondani.
Harry Potter olvasása utáni esti beszélgetés. „Neked, kisfiam, mi a mumusod? Mitől félsz a legjobban?” „Anya, én magamtól félek. Mert ahogy most viselkedek, az nem én vagyok.”
Kemény szavak egy harmadikostól.
Az otthonlét örömei
Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem volt meg a maga szépsége. A foci a lakásban, a közös ebédelések, a társasozások. A tudat, hogy most nem menekülhetünk egymás elől, ebből kell kihoznunk valami elviselhetőt – és ez néha nem csak elviselhetőre, hanem kifejezetten felemelőre is sikerült. Azt hiszem, vissza fogjuk még sírni az összezárva töltött hétvégéket, amikor nem nehezedett ránk a tanulás mázsás súlya, csak egymásnak igyekeztünk örülni. És ha már igyekeztünk, elég gyakran sikerült is.
Még nem tudni pontosan, milyen hatással volt a családokra az elmúlt három hónap. Ami eddig biztos: minden eddiginél egyértelműbben rajzolódott ki a nemek közti egyenlőtlen családi munkamegosztás, ugyanakkor ahogy telt az idő, egyre több férfi kezdett valóban részt venni a háztartási és a gyerekek körüli feladatokban. A szakemberek a családon belüli erőszakos esetek és a válások megugrását jósolták, ami eddig nem nyert egyértelmű bizonyítást – legalábbis a válóperes ügyvédek egyelőre nem számoltak be megnövekedett érdeklődésről.
Ma, 2020 júniusában egyelőre úgy tűnik, a vírust elfújta a szél. Jött és elment, kevés beteget, még kevesebb halottat, viszont tönkrement gazdaságot, elszegényedett családokat és szétcincált idegeket hagyott maga után. Ha nem lopózik vissza ősszel, akkor talán ott folytathatjuk az életünket, ahol abbahagytuk azon a szürke márciusi pénteken.
Ha pedig mégis, akkor nem lennék azoknak az elsősöknek a helyében, akiket pedagógusok helyett a teljesen hozzá nem értő szüleik próbálnak majd jövőre írni-olvasni tanítani.
Kapcsolódó cikkeink:
- Nyílt levél a tanító nénihez: Kérem, lassítsunk!
- Az anyák magányossága és a karantén – avagy hány bőr húzható le egyetlen emberről?
- A négy fal között egy eleven gyerekkel – kiborultam, mit tegyek?!
- Szülői stratégiák karantinédzserekhez
Kép: yohoprashant / pixabay
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri