Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban. Aggódnak a pedagógusok!

6 nap. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a koronavírusban elhunytak hivatalos listáján megjelenjen a 39 éves tanár. Azon a listán, amit az Operatív Törzs elvileg 24 óránként frissít. Sokan értetlenül állnak a helyzet előtt, a tanárok pedig nem győzik újra és újra hangsúlyozni, hogy mennyire nem érzik biztonságban magukat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban. Aggódnak a pedagógusok!

A 39 éves tanár a 444.hu cikke szerint olyan helyen tanított, ahol az egészen kicsi gyerekektől kezdve a középiskolásokig, rengeteg gyerekkel találkozott. Szeptember 17-én megfázásos tünetek jelentkeztek nála, aminek nem igazán tulajdonított nagy jelentőséget, hiszen ennyi gyermek között ez nem meglepő az őszi időszakban. Felesége elmondása szerint a tünetek nem enyhültek, a tanár ezért jelentkezett a háziorvosnál. Első lépésként lázcsillapítást javasoltak neki, de ettől nem lett jobban. A helyzet inkább romlott, néhány nappal később már lázzal, köhögéssel és légzési nehézségekkel jelentkezett újra a háziorvosnál, aki kórházba utalta. Két nappal később pozitív lett a koronavírus tesztje, majd olyan súlyosra fordult az állapota, hogy lélegeztető gépre került, de sajnos nem sikerült megmenteni az életét. 12 nappal azután hunyt el, hogy bekerült a kórházba. Hogy miért nem került fel azonnal a hivatalos listára? Erre nem kaptak magyarázatot.

Nem csak a pedagógusok, hanem a társadalom is értetlenül állt a helyzet előtt, különösen akkor, amikor a fiatal tanár halála napokig nem jelent meg a koronavírusban elhunytak hivatalos listáján, holott a zárójelentés tartalmazta, hogy a koronavírus szövődményei vezettek a tragédiához.

Az eset kapcsán a tanárok közössége újra hangsúlyozta, hogy mennyire nem érzik biztonságban magukat munkájuk során. Tisztában vannak vele, hogy a gazdaság működéséhez elengedhetetlen az iskola működése, hiszen a szülők csak így tudnak visszatérni a munkájukhoz, de úgy gondolják, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések hiányában nap mint nap az életüket kockáztatják.

Megoldásképpen számos ajánlást fogalmaztak meg a kormánynak, melyek egy része sajnos nem valósult meg. Sok helyen a tanároknak maguknak kell megvenni a maszkot, a krónikus betegségben szenvedő pedagógusoknak nem biztosított a digitális oktatás lehetősége, nincs megfelelő kontaktkutatás és kevés a tesztelés.

Azonnali intézkedéseket sürgetnek. Nem szeretnék munkájukat rettegésben végezni, viszont felelősséget éreznek a tanulók iránt. Felhívják a figyelmet arra, hogy gyorsan kell cselekedni, hogy a tragédiák megelőzhetők legyenek, a tanulók nyugodt körülmények között, biztonságban tanulhassanak, a tanárok félelme pedig ne emelkedjen a hivatástudatuk fölé.

A Pedagógusok Szakszervezete által feltöltött video itt látható: 

Kép: Brett Sayles fotója a Pexels oldaláról  

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük