Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni

Felmérések alapján a magyar felnőtt lakosság közel kétharmada nem beszél idegen nyelvet, ami egy megdöbbentő statisztikai adat. Éppen ezért pszichológusok szerint a nyelvtanulást érdemes minél korábban elkezdeni, és hagyni, hogy a gyermek saját maga, autodidakta módon, játékos formában sajátítsa el az idegen nyelveket. Mások úgy tartják, hogy a folyamatos nyelvi nehézségek összezavarhatják a gyerekeket, ezért később egyik nyelvet sem fogják igazán mélyen megérteni és anyanyelvi szinten beszélni. Bár ezt a teóriát megcáfolják a többnyelvű családok, a vegyes házasságok.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni

Vajon mikortól érdemes komolyabban foglalkozni a gyerekek felkészítésével és el lehet-e kezdeni elég korán az idegen nyelv tanulását?

A korai nyelvtanulás előnyei

Kutatások szerint egyértelműen kimutatható pozitív hozadéka van az ovis korban elkezdett játékos nyelvtanulásnak, ugyanis a kisgyermekek agya ebben az időszakban még sokkal könnyebben formálható, ezért sokkal több dolgot is képesek befogadni, megjegyezni. A 7 éves kor alatti gyermekek úgy képesek elsajátítani egy-egy idegennyelvet, mintha az a saját anyanyelvük lenne. 

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a második idegen nyelv bevezetése nem okozott kavarodást a gyerekeknél, sőt egyértelműen különbséget tudtak tenni az akcentus és a beszéd hallatán. Sokszor hallani, hogy az egyik szülő csak idegen nyelven kommunikál a gyermekével, hiszen neki az az anyanyelve, így a gyereknek folyamatosan két nyelv között kell választania, hogy mikor melyiket használja. A berögződések miatt a gyerek tudni fogja, hogy például az apukájának csak angolul tud szólni, míg az anyukája magyarul is megérti őt. A helyzet miatt a gyerek rá van szorulva, hogy mindkét nyelvet megtanulja és folyamatosan napi szinten használja, ezért már fiatal korában két teljes értékű nyelv birtákban lesz.

Tehát minél hamarabb kezd el ismerkedni a gyermek az idegen nyelvekkel, annál nagyobb lesz később a pozitív hozadéka. Ezért érdemes már az iskoláztatás előtt belevágni a nyelvi felkészítésbe és idegen nyelvű óvodák után érdeklődni.

Nyelvtanulási módszerek kisgyermekeknél

A legfontosabb a folyamatos pozitív visszajelzés, az ismétlés, valamint a természetesség ereje, hiszen a kisgyerekek nem úgy tanulnak, mint a felnőttek. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a spontán idegen nyelvű játékos foglalkozásokra, valamint érdemes a gyereket kifejezetten ilyen jellegű óvodába is beíratni. Az idegen nyelvű foglalkozások egyfajta rendszerességet adnak a gyereknek és tudni fogja, ezen az órán más nyelven beszél hozzánk a tanárnő. Fontos, hogy ne csak a színeket és a számokat mutassuk meg nekik, hanem valós idegen nyelvű környezetben hagyjuk őket, hogy figyeljék a nyelvjárást, valamint a körülöttük zajló társalgást. 
Ezzel a módszerrel szépen lassan maguk fognak rájönni, hogy mit is jelentenek az egyes szavak és mondatok. Így elkerülhető a megszokott papír alapú idegen szavak tanulása, és a gyermek úgy kezdi el az iskolát, hogy nem okoz neki gondot a nyelv megértése, a szavak ismerete vagy egy egyszerű bemutatkozás angolul.

A korai nyelvtanulás tehát egyáltalán nem káros a kicsire nézve, és nem zavarja össze őket a többnyelvű foglalkoztatás, ha az élvezetes módon, különböző játékok során van beépítve a mindennapjaikba. A kutatások mind azt bizonyítják, hogy a gyerekek agya rugalmas és tanulékony, ezért nem kell félni attól, hogy bármiféle hátrányt szenvednének az idegen nyelvű foglalkozások során. Azt is fontos kiemelni, hogy ha a gyermeknek nincs kedve részt venni ezeken az órákon, semmiképp ne erőltessük rá, hiszen ezzel akár teljesen el is vehetjük a kedvét a későbbi tanulástól.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük