Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

4+1 adventi programtipp Budapesten és környékén – járvány idején

A decemberi ünnepi készülődésben valószínűleg búcsút inthetünk a karácsonyi vásároknak és koncerteknek, jégpályáknak, színházaknak, valamint az utcai sült gesztenye, a kenyérlángos és a forró csoki illatának is.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
4+1 adventi programtipp Budapesten és környékén – járvány idején

Csupa olyan dolog, ami segít a karácsonyvárásban, az ünnepre hangolódásban. Ráadásul most mindezek eltörpülnek a járványhelyzetben a szeretteinket fenyegető veszély és nehézség mellett. Ugyanakkor ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy kiszakadva egy picit a hétköznapokból, melegséget, jókedvet, nevetést csempésszünk gyermekeink és a családunk életébe. Ehhez gyűjtöttünk össze olyan kirándulástippeket, amelyek talán előcsalogatják az adventi hangulatot és most a koronavírus idején sem jelentenek az átlagosnál nagyobb veszélyt.

Makkosmária kegytemplom

Egy könnyű kis túrával elérhető a templom a Normafa parkolójából indulva, majd a Székelykapun áthaladva, ahonnan már táblák mutatják az útvonalat. Kényelmesen, fél óra alatt elsétálhatunk a templomhoz, bár vigyázni kell, ha gyerekekkel megyünk ez az idő megsokszorozódhat, hiszen rengeteg fakérget, piros bogyós termést és természetesen a hely elnevezését adó makkot zsebelhetnek be közben kísérőink. Egy erdei tisztás szélén áll a kegytemplom, aminek a kapuja mindig nyitva van, viszont onnan csak rácson keresztül csodálhatjátok meg a templombelsőt. Ha szerencsétek van, az adventi időszakban még talán betlehemi jászolra is bukkanhattok benne.

Budaszentlőrinc, pálos kolostorrom

Talán kevesen tudják, hogy a Gyermekvasút, Szépjuhászné állomása közelében régen egy híres kolostor állt. Az ódon épületnek ma már csak az alapjai vannak meg, és a nagyobb gyerekeket talán érdekelheti, hogy a falak között egykor maga Mátyás király is többször megfordult, aki a pálosok egyik legfőbb támogatója volt. Azért a tapasztalat szerint, korosztálytól és a legendáktól függetlenül, vígan masíroznak a kisebbek és nagyobbak is a megmaradt kőfalakon. Ha esetleg nem lenne elég a mozgás, a közeli Nagy-Hárs-hegyen egy könnyű túrával két kilátót és egy barlangot is útba ejthettek.

Erdei madáretetés

Ehhez a programhoz nem kell más, csak a közelben egy kisebb vagy nagyobb erdő, némi madáreleség és persze az, hogy egy kellemes hétvégi napon felpakoljátok a családot. Az eleséget előre is elkészíthetitek faggyúból vagy zsírból magokkal összegyúrva, amihez rengeteg receptet találni az interneten. A madárfinomságot tölthetitek műanyag poharakba, de kilapogatva karácsonyi kiszúrókkal formákat szaggathatnak belőle a gyerkőcök is, egy madzagot belefűzve ki is függeszthetik a fákra, bokrokra. Ha nem szeretnétek sokat bíbelődni az elkészítéssel, kész cinkegolyókat és nagyobb kiakasztható eledelt is vásárolhattok. A legfontosabb úgyis az a jóleső érzés lesz, hogy a sok-sok eleséggel karácsonyi ünnepet varázsolhattok a gyerekekkel együtt a kismadaraknak.

Séta egy mesevárosban

Ami annyit jelent, hogy sétáljatok egy nagyot olyan kisvárosban vagy budapesti városrészben, ahol úgy érzitek, mintha megállt volna az idő és visszaröppennétek a századforduló környékére. Egy ilyen remek helyszín a fővárosban a kispesti Wekerletelep, ami kopottas patinájával, képeskönyvbe illő házaival még a gyerekeket is elvarázsolja. Arról nem is szólva, hogy csendes, nyugodt környék, olyan mintha nem is Budapesten, hanem egy kisebb városban barangolnánk. A házak, utcák meseszerűek, de nyilván karácsonyi pompában még hangulatosabbak! Külön érdekesség, hogy decemberben 24 kivilágított, adventi kalendáriumi ablak nyílik meg naponta a házak között. Ha inkább a főváros közelében kirándulnátok egy mesevárosban, hasonlóan jó választás lehet Szentendre vagy Ráckeve.

+1 ünnepi díszkivilágítás

Jó program, ha egy hétvégi napon este 5 óra után megcsodáljátok Budapesten a belvárosi, karácsonyi fényeket. A mostani helyzetben a legjobb, ha autóval mentek, aminek az az előnye is megvan, hogy valahol leparkolva akár termoszból teát, forró csokit is kortyolgathattok nézelődés közben.

 
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük