Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Hihetetlen: a koronavírus még a válásokra is hatással van

Érdekes tendenciára lettek figyelmesek a válóperes ügyvédek: a koronavírus még a házasságok felbontásának számára is hatással volt! A statisztikák szerint minden évben januárban adják be a legtöbb válópert, a szeretet ünnepén ugyanis sokan rádöbbennek, hogy mégsem a megfelelő emberrel kötötték össze az életüket. Az idén azonban lehet, hogy ez is másképp alakul. Hogy hogyan, s miért, azt megtudhatják a cikkünkből.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hihetetlen: a koronavírus még a válásokra is hatással van

Minden elcsendesült, a világ minden pontját átjárja a szeretet, csak valahogy a mi lakásunkba nem jut belőle egy csepp sem. Semmi sem úgy történik, ahogyan megálmodtam, minden szétcsúszni látszik, és egyébként is: ki ez az idegesítő ember, akivel állítólag csak „az ásó, kapa, nagyharang” választ el?   

Gyűlöllek vagy szeretlek?

A nyaralás és a karácsony mindig is szakítópróbája volt a házasságoknak. A mindennapokban egy problémásabb kapcsolat is jól tud működni, hiszen a felek a munka és az egyéb elfoglaltságok miatt szinte alig találkoznak, nincsenek súrlódások. Az ünnepekkor azonban nem a szokásos mederben haladnak a dolgok, sokkal több időt töltünk el a párunkkal, néha napokon keresztül össze vagyunk zárva. Ezt tetézi a külső nyomás, hogy jól kell érezzük magunkat, boldognak kell lennünk, végtére is a szeretet ünnepét üljük. A közösségi média térnyerése pedig tovább rontott ezen a helyzeten: hiszen most már nem csak elképzeljük, hogy mindenki boldog, csak mi nem, hanem látjuk is az ismerőseink idővonalán az ő tökéletesen beállított, mosolygós, harmóniát és boldogságot sugárzó képeiket, miközben mi az elégetett ebéd romjai felett bosszankodunk.

Nem lehetünk mindig boldogok

Nagyon csalóka, és kifejezetten ártalmas lehet ezeket az idilli képeket nézegetni. Sokszor ugyanis ez csak a felszín, és a valóság az, hogy ezeknek a családoknak ugyanúgy vannak konfliktusaik, ugyanúgy van köztük feszültség, mint bármelyikünk életében. Ideális, mindig boldog élet ugyanis nincs és nem is létezett soha. Az emberi lét velejárói a hullámhegyek és a hullámvölgyek, és teljesen természetes, hogy ha néha jobban, néha rosszabbul érezzük magunkat. Ahogy az is, hogy a párunkkal vannak konfliktusaink, amelyeket jól-rosszul próbálunk megoldani.
– Legnagyobb örömömre egyre többen keresnek fel azért, hogy asszertív kommunikációt (úgy képviseljük az érdekeinket, hogy közben a másik felet is tiszteletben tartsuk – a szerk.) tanuljanak. Ha még több igény lenne erre, talán a válás is kevesebb lenne – fogalmazott Csehák Hajnalka pszichológus. – Amikor már kibékíthetetlen ellentétek, összefésülhetetlen különbözőségek, gyógyíthatatlan sebek vannak, jobb a békés válást választani.

Összefogunk a bajban

Az idén azonban érdekes tendenciára lettek figyelmesek az ügyvédek: kevesebben keresik őket az elmúlt években tapasztaltakhoz képest. 
– Egyrészt megértem azokat akik jönnek, hiszen a szorongás, a bezártság, az egzisztenciális problémák miatt sokkal nagyobb a feszültség mindenkiben, ami könnyebben ki is tud robbanni. Másrészt viszont csodálkozom, hogy egyáltalán van idő a válással foglalkozni a sok baj közepette – tette hozzá dr. Landes Judit válóperes ügyvéd. – Az ünnepek után érezhetően többen szoktak jönni, én azonban az eddigiek alapján úgy gondolom, az idei év kivétel lesz ebben.
Ezzel egyetért a pszichológus is.
– Úgy gondolom az idei év más lesz a házasságok szétbomlása szempontjából. A világjárvány felébresztette az emberek egymás iránti felelősségetérzetét, és felértékelte a kapcsolatokat. Teljesen más ugyanis, ha én döntök úgy, hogy nem akarok a másikkal élni, mintha elragadja őt mellőlem a halál. Most ennek is fennáll a lehetősége, és úgy tapasztalom, hogy az emberek jobban kapaszkodnak a partnerükbe – fogalmazott Csehák Hajnalka. – Továbbra is idegesíti őket, továbbra is vannak különbségek, konfliktusok, de most már átértékeljük őket. Úgy is mondhatom, hogy összetartunk a bajban, jobban mint a jólétben.

Fotók: stevepb-től
           domitian-tól
           Tumisu-tól és
           Alemko Coksa-tól a pixabay.com-on
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük