Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Így tanítsd meg orrot fújni – játékos feladatok és videó

Talán nem is gondolnánk, hogy milyen bonyolult feladat megtanulni a helyes orrfújást. Néhány egyszerű játékos gyakorlattal azonban sokat segíthetünk gyerekünknek ebben. Bár 5 éves korukig általában nem tudják egyedül kifújni az orrukat, már 1,5-2 éves korban el lehet kezdeni gyakorolni. Mutatjuk hogyan!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Így tanítsd meg orrot fújni – játékos feladatok és videó

Már megint folyik az orra!

Taknya-nyála egybefolyik szegénynek, az orrszívó porszívó pedig szinte mindig használatban van. Egészen addig, amíg önállóan nem tudja kifújni az orrát, a szülőnek kell eltávolítania az orrváladékot. A pangó váladék miatt ugyanis felülfertőződés alakulhat ki.
 

Videó – így fújj vele orrot!

 

Ebben a videóban Dr.Csaba Tünde fül-orr-gégész szakorvos mutatja be a helyes technikát egy vállalkozó kedvű kisfiú segítségével. A doktornő hangsúlyozza, hogy a szájat csukva kell tartani és mindig be kell fogni az egyik orrlyukat.

Ha nem megy elsőre úgy, ahogy a videóban szereplő kisfiúnak, akkor sem kell kétségbeesni. Rengeteg játékos feladat közül választhatunk, amelyekkel segíthetünk megtanítani a helyes orrfújást. 
 

Játékos orrfújó feladatok

 

1. Állatok utánzása szimatolással

Hogy csinál a nyuszi? Musz-musz! És hogy szagol a kutyus? Próbálja utánozni különféle állatok szuszogását, szimatolását, szaglását. Idővel ráérez majd, hogy kell erősen és hosszan kifújni a levegőt az orrán keresztül. Fontos, hogy játék közben maradjon csukva a szája!
 

2. Fújjuk el a gyertyát!

Mégpedig az orrunkkal! Ez a gyakorlat már sokkal nehezebb, mint az állatok szuszogásának utánzása. A gyerekeknek néha még a szájukkal is nehéz elfújni a gyertyát, főleg ha több van belőle, ezért türelmesnek kell lennünk. Vigyázzunk, hogy a gyertya ne égesse meg, tartsuk biztonságos távolságban. Először mi mutassuk meg, hogy kell nagy levegőt venni és orral elfújni, biztos tetszeni fog neki és ő is ki szeretné majd próbálni.
 

3. Pingpongozzunk az orrunkkal!

Ismerek egy családot, ahol pingponglabdával tanították meg a gyerekeket orrot fújni. Sőt, még igazi ,,meccset” is játszottak így a szülők a gyerekekkel. Bár elsőre furcsa lehet, a gyerekek nagyon élvezik, ahogy gurul a labda az asztalon. Ha elsőre nem megy orral, akkor kipróbálhatja szájjal fújni, hogy legyen sikerélmény. Utána azonban csukja be a száját és csak orral fújja. Később lehet nehezíteni is a feladatot: egyik orrlyukat fogja be és csak a másikkal fújja. Innen már csak egy lépés a papír zsebkendő használata.
 

4. Fújjunk vattát!

Vattával talán valamivel könnyebb, mint pingpong labdával, de mindenki azzal próbálkozzon, ami a gyereknek a legjobban tetszik, és amivel sikerélménye is van. Vattával is lehet ,,focizni”, de az asztal közepére tehetjük az alvóállatát vagy egy kedvenc játékát, hogy tudja, odáig kell elfújnia a vattagombócot.
 

5. Lufifújás

A legtöbb 2 év körüli gyerek már találkozott lufival. Ha szeret vele játszani, akkor ezzel is kipróbálhatjuk az orrfújást. Gyógyszertárakban lehet kapni olyan lufit, ami kifejezetten orrhoz illeszkedik. A feladatok közül ez az egyik legnehezebb, ezért kitartónak és türelmesnek kell lenni. Lufifújás közben az orvos javaslata szerint az egyik orrlyukat fogjuk be.
 

További tippek

 

Pitypang, buborékfújás

Nyáron a szabadban bátran vegyük elő a buborékfújót, megpróbálhat buborékot fújni orral. De jó móka lehet a pitypangot is elfújni.

Nagytestvér

További segítség lehet, ha van nagyobb testvér, akit utánozhat. Sok gyerek ugyanis nem is szeretné megtanulni az orrfújást, egy nyűgnek érzi, és ha már közelít a papír zsebkendő, ellenkezik. Ha azonban látja, hogy a testvére milyen ügyes, ő is szeretne hasonlítani rá. Nyugodtan játsszanak el egy 100-as papírzsebkendőt, a lényeg hogy sokat nevessenek, és közben játékosan tanuljanak!
 

Időzítés: ne betegen kezdje tanulni!

Ha lázas, rossz a közérzete, nyűgös, fáradt, akkor biztosan nem lesz kedve megtanulni orrot fújni. Érdemes akkor bevezetni ezeket a játékos feladatokat, amikor egészséges és jókedvű. Hogy amikor majd eljön az éles helyzet, maga is ki tudja fújni az orrát egy kis segítséggel.

Képek forrása:

Andrea Piacquadio-tól és Sharefaith-től a Pexels.com-on

Olvasd el ezt a cikkünket is!

Orrfolyás gyerekkorban: orrszívó fajták és játékos és játékos gyakorlatok, amikkel könnyebben megtanulhatja az orrfújást

És a többi cikkünket így tanítsd meg témában:

Így tanítsd őszinteségre: a gyermeki hazugságok hátterében a szülő viselkedése is állhat

Így tanítsd meg önállóan öltözködni!

„Császár-gyerek” kontra „kedves gyerek” avagy miért is kell jól viselkedni? Így tanítsd meg az illemre! 

Tele van kék-zöld foltokkal? Így tanítsd meg elesni!

Nehezen viseli a kudarcot? Így tanítsd meg veszíteni!

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük