Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

A köldökcsonk kezelése

Elsőgyerekes szülőként ijesztő lehet a köldökcsonk kezelése - főleg, ha minden szakember mást ajánl. Mit tegyünk, hogyan tisztítsuk, hogy ne gyulladjon be, ne gennyesedjen és lehetőleg minél előbb leessen?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A köldökcsonk kezelése

Az a bizonyos spray: nálunk a kórházba azt a bizonyos O betûs, fújós fertõtlenítõszert kellett vinni. Kifejezetten csak a spray-vel ellátott verziót fogadták el, és csak ezt, hiába írta fel a gyermekorvos az alkoholt. Úgyhogy apuka rögtön elsõ nap szaladhatott a gyógyszertárba, hogy újdonsült szeme fényét megfelelõen el tudjam látni. Abban már a kórházi protokoll sem egyezett meg, hogy pontosan hova és mennyit kell fújni – volt, aki csak napi egyszer ajánlotta, de rá a köldökcsonkra, volt, aki reggel és este, egyet felülre, egyet alulra (úgy, hogy a csonkra, és alatta a bõrre is ment).

Aztán hazajöttünk, és rögtön, ahogy jött a gyermekorvos látogatni, kaptuk az új tanácsot. Azt a fújóst tegyük el, majd jó lesz, ha elesik a gyermek. Vegyük elõ az alkoholt és a hintõport, az az igazi. A doktornõ megmutatta, hogy az alkoholos fültisztító pálcikával hogyan lehet körben, szépen kitisztítani az egészet. Fontos, hogy a csonk mellett, végig, körben tisztítsuk ki – ez a babának nem fáj, viszont fontos ahhoz, hogy ne gyulladjon, gennyesedjen be, ne varrosodjon össze ott, ahol nem kéne. Ezután jöhet rá a hintõpor, ami segít szárítani magát a csonkot. Erre tesszük a gézlapot, és jöhet a pelenkázás. Õszintén szólva, ez a verzió már szimpatikusabb volt, hiszen itt biztosan megtisztult az a terület, aminek tisztának kell lennie.

Ettõl függetlenül a következõ nap érkezõ védõnõ tanácsát is kikértem. Õ egyrészt elmondta, hogy nem tanácsolja, hogy úgy fújjuk a baba bõrére a spray-s fertõtlenítõt, hogy a hasára is menjen, mert nagyon kiszáríthatja a bõrét. Másrészt ajánlott egy harmadik lehetõséget is (amit egyébként korábban egy barátnõm is tanácsolt). Ebben az esetben a fültisztító pálcikát az O betûs fertõtlenítõszerrel itassuk fel, és ezzel töröljük körbe a köldökcsonkot – betörölve a csonk mellé. Ez után jöhet a gézlap és a pelus.

Kicsit értetlenül álltam a dolog elõtt, hogy szinte három nap leforgása alatt három különbözõ verziót hallottam. De végsõ soron ilyen szülõnek lenni – kapod a tanácsokat jobbról is, balról is, aztán megpróbálod a saját utad járni.

Végül napi kétszer – reggel és este fürdés után – kezeltük a csonkot. Hol a fertõtlenítõszerrel, hol alkohollal. Hintõport mindig használtunk. És így, ha emlékeim nem csalnak, 7 nap után esett le gyulladás, gennyesedés nélkül. Én még utána is törölgettem addig, amíg úgy nem látszott, hogy már nem is tud begyulladni, összenõni, gennyesedni. Mára pedig a gyermek egyedül mossa, tisztogatja.

Fotó: fancycrave-tõl a pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük