Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Magyarország első ölelőgépe az összefogás és az emberi segítőkészség erejéből született

A Kis Lépések Alapítvány szakemberei folyamatosan törekednek a nemzetközi jó gyakorlatok itthoni adaptálására, így nagy álmunk volt egy "Ölelőgép" beszerzése. Magyarországon sem használatban, sem forgalomban nem találtunk ilyen eszközt. Így küldetésünk volt olyan szakembereket keresni, akik elkészítik ezt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Magyarország első ölelőgépe az összefogás és az emberi segítőkészség erejéből született

Kis Lépések Alapítvány

Alapítványunk fő szakmai tevékenységének tekinti az autizmussal élő gyermekek és környezetük segítését. Kuratóriumi tagjaink sok éves nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, Amerikában és Angliában folytatták szakirányú egyetemi tanulmányaikat és szereztek szakmai tapasztalatot. 2018. novemberében létrehoztuk Magyarország egyetlen ABA Terápiás Központját, ahol az ABA (Applied Behavior Analysis – Alkalmazott Viselkedéselemzés) tudományos megközelítéssel dolgozunk. 

Eddigi működésünk alatt közel 5000 terápiás fejlesztő órát valósítottunk meg. Egy olyan gyakorlati módszerrel, amely a tanulás és viselkedés tudományának alapelveit alkalmazza a szociálisan nem elfogadható viselkedésformák csökkentésében, a helyes viselkedésformák megerősítésében, és új készségek tanításában. Az ABA terápia rendkívüli hatékonyságát az elmúlt 30 évben több ezer tudományos kutatás eredményei támasztották alá.

A legfrissebb nemzetközi kutatások szerint jelenleg minden 59 gyermekből 1 gyermek autizmussal él. Itthon is tapasztalható a folyamatos emelkedés, a diagnózisok megnövekedett számát, illetve a speciális ellátásra várók számát tekintve.                                     

              

 

Folyamatos szakmai fejlődés/ nemzetközi jó gyakorlatok adaptálása

Szakembereink folyamatosan törekednek a nemzetközi jó gyakorlatok itthoni adaptálására, így nagy álmunk volt egy "Ölelőgép" beszerzése. Magyarországon sem használatban, sem forgalomban nem találtunk ilyen eszközt. Így elkezdtünk olyan szakembereket keresni, akik ezt elkészítik nekünk, illetve a gyermekeink számára.

Az ölelőgép története Temple Grandin nevéhez fűződik, aki talán az egyik legismertebb autizmussal élő hölgy, akinek film is készült az életéről.

Mary Temple Grandin (Boston, Massachusetts, 1947. augusztus 28. –) amerikai pszichológus, zoológus, az állati viselkedés szakértője. Széles körben ismert mint autizmussal élő sikeres felnőtt. Az ölelőgép az ő találmánya volt, amit megálmodott saját magának, segített neki megnyugodni, és az ingereket feldolgozni. Azóta több nemzetközileg elismert, autizmussal foglalkozó központban használnak ilyet a szakemberek, mely az autizmussal élő gyermekek szenzoros feldolgozását segíti.

 

Kis Lépések Ölelőgépének megszületése

A gép elkészítéséhez segítséget kért a #vegyélhazait facebook csoportban, nagyon sok ember figyelmét felkeltette a felhívás, közel 900 fő reagált rá, illetve közel 150 fő szólt hozzá segítő szándékkal. Több szakemberrel felvettük a kapcsolatot, a nehézséget az jelentette, hogy egy darab ilyen gépet szerettünk volna a Fejlesztő Központba.

Végül egy szarvasi családi vállalkozás, a Woodligtht kft. vezetőjével, Kohut Istvánnal vettük fel a kapcsolatot és kezdtük el a munkát. Istvánék képek alapján megtervezték, legyártották az egész gépet a gyermekeink számára. Már az együttműködésünk elején érezhető volt, hogy a Woodlight csapata szívvel, lélekkel kezdett bele a közös projektünkbe, teljesen térítésmentesen vállalták el az elkészítését a gépnek. A gyermekek örömére karácsonyra elkészült a várva várt Ölelőgép, melyet a téli szünet előtt a gyermekek már ki is próbálhattak.

                                     

Számunkra ez egy nagyon kedves és tanulságos sikertörténet az emberek segítőkészségéről. Gyermekeink azóta is napi szinten használják ezt a gépezetet, mely az érzékszervi feldolgozás (szenzoros integráció) az a folyamat, amely során az érzékszerveken keresztül kapott információkat értelmezni és rendszerezni tudjuk. Autizmusban érintett gyermekek esetén ez a feldolgozás nehezített lehet, gyakori a fokozott szenzoros érzékenység.
Az ölelőgép (akárcsak a súlyozott takaró) által biztosított mélynyomást az izmok a proprioceptív érzékelésen keresztül érzékelik. Ennek a nyomásnak a hatására (a paraszimpatikus idegrendszer fokozott és a szimpatikus idegrendszer csökkent működése által) csökken a szervezetben a kortizol – más néven stressz hormon – szintje és növekszik a szerotonin és dopamin szintje. Ezeknek a szintje hormonálisan szabályozza a test reakcióját a beérkező érzékszervi információkra, azok összerendezésére. Emellett fejleszti a gyermekek motoros tervezési képességét, testtudatát, az ízületek stabilitását (elsősorban a vállét). A mélynyomás rendszeres terápiás használata az ölelőgép által hozzájárul a szorongás csökkentéséhez, a jobb alvásminőséghez, a koordinációs készségek javulásához, a figyelem és a fókuszálás fejlődéséhez, és a proprioceptív információfeldolgozás fejlődéséhez is.
                                    

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük