Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ha megtudod, mit rejt a gumikacsa belseje, soha többé nem adod a baba kezébe!

A színes gumiállatkák a legkedveltebb fürdőjátékok közé tartoznak. Sokféle kapható belőlük, a kicsik imádják, hogy ahogy a víz tetején úsznak, és mindig feljönnek, amikor lenyomják őket. A legtöbb ilyen játék azonban sok veszélyt rejt magában.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ha megtudod, mit rejt a gumikacsa belseje, soha többé nem adod a baba kezébe!

Az említett gumikacsák mellett még számos egyéb játékot is vizsgált egy svájci kutatóintézet. Sorra kerültek azok a rágható gumiállatkák, illetve egyéb formák, amiket a szülők a fogzás okozta panaszok enyhítésére szoktak a babák kezébe adni.

Az említett játékokkal kapcsolatban felfedezték, hogy bármennyire is elővigyázatos az anyuka, mégsem tudja elkerülni, hogy az üreges belső részen különböző baktériumok és gombák telepedjenek meg.

Sajnos a rendeltetésszerű használat sem véd, ugyanis hiába vesszük ki a fürdés végeztével a vízből, majd töröljük szárazra, mégsem tudjuk elkerülni a penészesedést. Az anyukák egy része arra hivatkozik, hogy a játékokat időközönként beáztatja ecetes vízbe, azonban ez sem nyújt teljes védelmet.

A probléma ugyanis az, hogy ezeknek a játékoknak az alján egy kis lyuk található, némelyiket síppal is ellátnak, és ezen a kis lyukon keresztül belemegy a víz. Mivel a nyílás meglehetősen kicsi, ezért a beszivárgott víz nem tud teljesen távozni, így pang a játék belsejében. Ugyancsak problémát okoz, hogy ezek a játékok általában a fürdőszobába vannak tárolva, ahol amúgy is sokkal párásabb a levegő.

A Svájci Eawag Vízkutatási Intézet készített a témában egy kutatást, melyben 19 használt, különböző állapotban lévő, valamint 6 új játékot vizsgáltak meg. Az eredmény szinte sokkoló volt, ugyanis kiderült, hogy ezeknek a játékoknak egy négyzetcentiméternyi területén akár 75 milliárdnyi baktérium és gomba is megtelepedhet. A helyzetet tovább rontja, hogy az eszközök anyaga is elősegíti a baktériumok és a gombák elszaporodását. Tehát nem csupán a pangó csapvíz okoz problémát, hanem magának a játéknak az anyaga is. A szakemberek külön kitértek arra, hogy mindezekhez még hozzájárul, hogy a fürdőkádba engedett vízben keverednek a testnedvek, illetve a különböző tisztálkodó szerekből származó összetevők.

 

Okozhat-e bármilyen betegséget a babának egy ilyen penészes játék?

A szakemberek szerint minimális mennyiségben nem veszélyesek ezek a baktériumok, de az a mennyiség, amit a vizsgált játékok felületén találtak, már aggodalomra adhatnak okot.

Ha a baba szervezete ilyen nagy mennyiségben találkozik baktériumokkal és gombákkal, akkor annak fül-, szem- vagy akár bélgyulladás is lehet a következménye. Különösen azok a gyerekek vannak ennek kitéve, akik úgy játszanak a játékokkal, hogy a belőlük kicsurgó víz a szemükbe, fülükbe vagy a szájukba kerül.

 

Hogyan tudod szülőként megelőzni azt, hogy a fürdőjátékok problémát okozzanak?

A legjobb, ha olyan fürdőjátékot választasz, amin egyáltalán nincs lyuk. Igaz, hogy ez kevésbé izgalmas a babáknak, mert nem buborékol, nem sípol, viszont cserébe sokkal biztonságosabb is.

Ha mégis ilyen játékot vásároltál, akkor még mindig beragaszthatod a lyukat. Ebben az esetben azonban vigyázz, hogy a baba még véletlenül se tudja kirágni vagy kipiszkálni a ragasztót.

Ha ajándékba kapod a fürdőkacsákat, akkor pedig figyelj oda rá, hogy bizonyos idő után már nem használható. Ne tartogasd őket évekig, mert egészen biztos, hogy ennyi idő alatt rengeteg gomba és baktérium telepedik majd meg a belsejében.

 

 

Indexkép: depositphotos

Olvasd el ezt a cikkünket is! 

Dobd ki a gumikacsát! Veszélyes baktériumoktól hemzsegnek a fürdőjátékok

Rejtett zugot találtak a Tommee Tippee itatópoharakban, tele baktériummal és szennyeződéssel – betegséget is okozhat!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük