Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ezt tanítsd meg tini lányodnak a sötétedés utáni közlekedésről

Melyik lányos anyuka rémálma ne lenne az, hogy sötétedés után a tinédzser korú gyermekét atrocitások érik valamelyik tömegközlekedési eszközön? Tudatos felkészüléssel azonban nem csak a váratlan helyzetek kezelhetők eredményesen, de a megelőzésért is hatalmas lépést tehetnek a fiatalok és a szülők egyaránt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezt tanítsd meg tini lányodnak a sötétedés utáni közlekedésről

A korai sötétedés miatt a fiatalok gyakran még sötétben indulnak haza különóráikról, vagy iskola utáni egyéb elfoglaltságaikról. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán azonban ismét a figyelem középpontjába került a közösségi közlekedési eszközökön esetlegesen bekövetkező atrocitások kivédésének fontossága, amely a legtöbb tinédzserkorú lánynak hatalmas kihívást és teljes tanácstalanságot jelent. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő öt tippjének megfogadásával azonban a fiatalok helyesen tudják kezelni a felmerülő problémákat, és a szülők is megfelelően tudnak reagálni, illetve segíteni tudnak a nagyobb baj megelőzésében.

Tini lányok

  1. Rendkívül fontos, hogy pontosan ismerjék a szülők a gyerek napirendjét. Reggelente, indulás előtt érdemes egyeztetni, hogy iskola után milyen programjai vannak, ezek meddig tartanak, és azt is, hogy hogyan tervez hazajönni onnan. Ha egy barátjához megy át tanulni, vagy akár ott is alszik, minden esetben kérjük, hogy írja meg annak címét és telefonszámát.
     
  2. Tanítsuk meg a tinédzsernek, hogy az utcán folyamatosan figyelje a környezetét, így azonnal reagálni tud, ha valami furcsát lát. Magyarázzuk el neki, hogy bármennyire is divatos és menő, ne viseljen kapucnit és ne hallgasson zenét fülhallgatóval sem az utcán, sem pedig a közlekedési eszközön, hiszen így nem csak a periférikus látását csökkenti, hanem a gyanús környezeti zajokra sem tud felfigyelni.
     
  3. Rendkívül fontos, hogy a gyerek és a szülő telefonja is fel legyen töltve, hogy el tudják érni egymást szükség esetén. A szülők számára emellett ajánlott felírni néhány barátjának, osztálytársának a telefonszámát, így ha valami miatt átmenetileg mégis elérhetetlenné válik, kapcsolatba tud lépni vele. Szintén fontos, hogy a tini is tudja fejből néhány családtagja számát, így akár egy utcai telefonfülkéből, vagy egy barát telefonjáról is tud jelentkezni. Közösen állítsuk be a telefonján gyorshívás funkcióba az általános segélykérő számot, a 112-t és tanítsuk meg neki, hogyan kell hatékonyan segítséget kérni, ha baj van.
     
  4. Ma már a technika is segítségére van a szülőknek, hiszen számos olyan applikáció letölthető az okostelefonokra, amelyek valós időben mutatják meg, hogy a gyerek hol tartózkodik. Fontos azonban, hogy a programot a tinivel egyetértésben telepítsük. Tudatosítani kell benne, hogy a szülő nem lenyomozni akarja őt, hanem az app lehetőséget biztosít arra, hogy baj esetén azonnal tudják, hogy merre van, így a lehető leghamarabb a segítségére tudnak sietni.
     
  5. A fiataloknak fontos az ösztöneikre hallgatni akkor, ha valaki számukra nem szimpatikus. A szülők feladata az, hogy megértessék velük, bármilyen helyzetből ki tudnak és ki is kell lépniük akkor, ha az félelmet, vagy bizonytalanságot kelt bennük. Az önvédelmi képzések hatalmas segítséget jelenthetnek ebben, hiszen a tinik nem csak azt tanulják meg, hogyan tudnak kivédeni egy-egy váratlan helyzetet, hanem magabiztossá, bátrabbá is válnak. A pandémia miatt most nincs lehetőség csoportos önvédelmi edzésekre lejárni, de személyes vagy online tanácsadás során az egyedi körülményeknek és igényeknek megfelelő, a gyakorlatban is jól alkalmazható tippeket, praktikákat, hasznos információkat kaphatnak, melyeket azonnal alkalmazni is tudnak majd.

Névjegy
Kovács Ildikó önvédelmi instruktor közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük