Most mi legyen?
Mert én jó emberként szeretnék reagálni erre a helyzetre! Nem szólok a más dolgába (érdekében sem?), nem olyan fából faragtak. Nem is biztos, hogy jól látom, hogy jól vontam le a következtetést. Egy pofon nem a világ, bár van egy széles világ, és van, akinek szûkös benne a mozgástér. A szülõ jogköre a házi fegyelmezés, és senki nem szólhat bele abba, hogy egy másik ember hogyan neveli a gyerekét. Ezekkel megnyugtathatom magam, csak az a baj, hogy egyik sem igaz.
Jó ember vagyok, és ebbe nem fér bele, hogy árulkodom. Egyéni jótéteményekbe fogok. Beszélgetésbe próbálok elegyedni a gyerekkel, aki úgy néz rám, mint egy baltás gyilkosra. Átkopogtatok egy tányér süteménnyel, mire az ajtót nyitó felnõtt rémülten szabadkozik. Az elõszobai ajtó tükrén hosszú repedés húzódik végig. Ezekkel se lehet mit kezdeni, gondolom, aki nem akarja, hogy segítsenek neki, annak nem is lehet. Megérdemlik a sorsukat. Sínen tartható életek mennek tönkre egyetlen rossz döntéstõl, egyetlen mulasztástól.
Minden 10. gyereket bántalmazták már. Magyarországon a gyermekek bántalmazásával szemben egy 2005-ös törvény értelmében zéró tolerancia van érvényben. Hogyan lehet ennek a törvénynek érvényt szerezni? A gyermekvédelem a bántalmazás észlelésére egy jelzõrendszert mûködtet, melynek tagja a védõnõ, az orvos, a rendõrség, a pedagógus, a családsegítõ szolgálatok, a gyermekjogi képviselõ, és sok más hivatalos és civil szervezet is. Ennek a jelzõrendszernek van még egy tagja, akit a törvény utolsóként említ: az állampolgár.
Vagyis én. Törvényben elõírt kötelességem szólni. Abban a helyzetben vagyok, hogy nem kell mérlegelnem a jóemberségem és a feljelentgetõ szerep feszültsége között. Jelzést kell tennem, hogy a gyerek segítséget kapjon.
Kinek kell szólni?
A jelzõrendszer tagjai együttmûködnek egymással, tehát bármelyik értesíthetõ. Azonban érdemes kicsit mérlegelni, hiszen egy jobb sorsra érdemes gyerekért küzdünk. Minden résztvevõ a saját eszközeivel tudja kezelni a jelzést, a rendõrség távoltartást rendelhet el, az Önkormányzat segélyt oszthat, minden szervezet a saját protokollját követi. Jó, ha tudjuk, hogy a BTK szerint a bántalmazás fogalmába beletartozik a „folyamatosság” is, ellentétben a Gyermekvédelmi törvénnyel, mely az egyszeri bántalmazással szemben is zéró toleranciát hirdet. A rendõrség értesítése olyan súlyos bántalmazásnál vezet célra, ahol tanú és bizonyíték is van.
Ha azt látom, hogy a gyereket minden valószínûség szerint verik, a helyi Gyermekjóléti Szolgálathoz érdemes fordulni, és ott jelzést tenni. Nekik vannak olyan eszközeik, melyekkel hatással tudnak lenni a családra. Lehetõség van rá, hogy kérjük a jelzésünk „zártan kezelését”, vagyis a nevünk titokban tartását. Tehetünk jelzést e-mail-ben, telefonon is, a Szolgálat minden esetben ki fogja vizsgálni az esetet. Sok hasonló esetben az is elég, hogy a szociális munkás megjelenik a címen, és elkezd dolgozni a családdal, pszichológust, dühkezelési tréninget, párterápiát javasol a családnak. A fordulatot a család életében csakis az jelentheti, ha megjelenik a külsõ személy (hatóság), emiatt felborul a bántalmazás dinamikája, az elkövetõt szembesítik a tettével, és a hatóság látókörben tartja a családot. A változások ilyen körülmények között felgyorsulhatnak.
Sokan hangoztatják, hogy a gyermekvédelmi rendszer lyukacsos, nem teljesít maradéktalanul. Lehet, hogy a gyereket fogják kiemelni, nem a bántalmazót. Lehet, hogy a védõháló néhol foszlik, de a szakemberek csakis akkor tudnak bevonódni, ha jelzést kapnak. Ez a mi dolgunk! A szomszéd gyerekért ennyit tudunk tenni. Egy tálca süti csak abban erõsítené meg a gyermek addigi tapasztalatait, hogy nincs érdemi segítség a számára.
A mi felelõsségünk eddig ér, de ez bizony a mi felelõsségünk.
Nyitókép: depositphotos
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek