Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ballagás szadai módra

Az idei már a második ballagás, amikor a szadai szülői közösség bizonyítja: a váratlan és szomorú helyzetekben is termelődnek pozitív energiák, ilyenkor is szárnyalhat a teremtő erő, és a szeretet utakat talál. Szadán egy anyuka ötletére elindult egy mozgalom: amelyik háznál ballagó diák van, ott kitesznek a ház elé egy kiskosarat, virágot, lufit, amelyik jelzi, hogy itt érettségire készülő fiatal lakik. A mozgalomban részt vevő szülők pedig végigjárják a címeket, és további "huncutságokat" helyeznek el a kosárban, hogy ez az időszak így is emlékezetes maradjon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ballagás szadai módra

A kreatív ballagás mozgalmat egy szadai anyuka, Forgács Fanni ötlete indította el, majd a szadai mintát Csorváson is követni kezdték. A szülők, barátok, sőt idegenek is csatlakoztak a címeket körbejáró csapathoz, az eredeti helyszínen pedig még az Idősek Otthonából is vittek ünnepi köszöntő sorokat.

ballagási ajándékok Szadán
Fotó: Forgács Fanni/facebook

A ballagó fiatalok tavaszra általában már fokozott hangulatban vannak, készülnek, izgulnak, tanulnak. Ám a járvány miatt már második éve, hogy hiába öltöztetik díszbe a szívüket, ehhez nem csatlakozhat külső megjelenési lehetőség, nem gyűlhet össze a család, nincs ünneplő fényes nap. A szülők szíve elfacsarodik, látván, hogy az új, ismeretlen helyzet megfosztja gyermekeiket az Ünneptől.

A recept a következő: végy egy jó ötletet, és némi odaszánást – minden szeretet diktálta cselekvés így kezdődik. Szervezz csoportot a településeden – minél többen vagytok, annál jobb! Gondolj egy nagyot! Legyenek cinkosaid, de persze teljes titokban! A szadaiak az eseményeknek ezen a pontján azzal az élménnyel találták szembe magukat, hogy a szeretet hulláma végigsöpört a falun.

kapuban ballagási kosár Szadán
Fotó: facebook

A csoport ügyködése révén létrejött a falubeli ballagók listája, és megindult a titkos készülődés. A ballagó családok kitették a kapukba a kosarat, vázákat. A csoport pedig végigjárta az összes címet, ajándékokat raktak a kosarakba, orgonát a vázába, és felkötötték a lufikat. Volt, ahol zene szólt, és sok helyen folytak a még álomittas arcokon könnyek. Ha pizsama-pólós ruhákra is.

ballagási ajándék orgona Szadán
Fotó: Forgács Fanni/facebook

A szadai menet látogatási listája egyre bővült, és maguk a diákok is csatlakoztak hozzá. A kis kezdeményezés jelképpé nőtte ki magát.

„Büszke vagyok, hogy ti vagytok a szüleim” – hangzott el aznap a kezdeményező anyuka lányától.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után az alábbi kedves üzenetet és fotókat kaptuk egy szadai édesanyától:

"Olvastam, hogy a 2020- ban kezdeményezést a Szadai érettsegizők mintájára máshol is kezdeményezték…
De most azért írok, mert Szadán, idén is megtartották, eme gesztust. A tegnapi nap folyamán megint elballagtak a végzősök, idén a fiam is részesült benne, és felemelő érzés volt… amilyen örömmel, olvasta, nézegette a sok kedves meglepetést… 🥰

Ballagás Szadán
Ballagás Szadán
Ballagás Szadán

Nagyon szép nap volt a tegnapi nap…hálás köszönet érte a Szadai lakosoknak , illetve Andrea Grivantnak aki idén megszervezte…a gyerekeknek.🙏🥰❤

Büszke vagyok Szadára, az itt élő emberekre…csodás dolgokra képesek…🙏🥰❤"

 

Nyitókép: Forgács Fanni/facebook

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük