Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Tanév vége – kinek jár a köszöntés?

Ez az a pillanat, amikor a tanév végi gondolatainkat, érzéseinket látható, tárgyi formába szoktuk önteni, vagy esetleg épp az ajándék hiányával üzenünk a gyermekünket nevelő-tanító felnőttnek. Minden nyár elején újra és újra felszítódik az iskolaévvel kapcsolatos hálaérzet, köszönetmondás, de az esetleges indulat parazsa is - lángolunk a kötelesség, a szégyenben maradás, a látszat, és a valódi lekötelezettség kifejezési vágyának lángjában. Idén kinek jár az osztályozóvizsgák utáni ajándék?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tanév vége – kinek jár a köszöntés?

Rendkívüli évünk volt, tanároknak és szülőknek egyaránt. Mire újra kinyitott az ország a hagyományos osztálytermi tanítás felé, a szülők már a fáradtság legalsó bugyrában kucorogtak. Az érzelmek széles tárházát jártuk végig tanárként, szülőként, és természetesen gyermekként is, a nehezített körülmények miatt. A szélsőséges helyzet és az érdekek ütközése felkavart némi indulatot is, s az utolsó pár hét során visszaállt állapot még nem volt elég ahhoz, hogy mindent feldolgozzunk. És itt a pedagógusnap, a ballagás, jön az utolsó nap – a szülők pedig nem tudják, hogy nekik kell-e most ajándékot adniuk, vagy esetleg ők lesznek azok, akik kapják.

Talán nem is vagyunk biztosak abban, hogy ez az év is azok közé tartozik-e, amikor ismét bele kell vetnünk magunkat az ajándékozás ütközetébe. Hogy ez most belefér-e nekünk egyáltalán, amikor a munkahelyünket próbáljuk megtartani, a számláinkat kifizetni, a kényszerszabadságokat ledolgozni, a cafatokban lógó idegeinket visszavarrni a helyükre, a gyerek szünidejéről gondoskodni… Vagy mintha mi se történt volna, mozgósítsuk a tartalék energiánkat és a büdzsénk maradékait, és ünnepeljük meg istenigazából a pedagógusainkat. Akik átvezették a gyerekeinket ezen az éven is. Akik valahogy mégis megtanították nekik az egyenlő szárú háromszöget, meg a tajga élővilágát – bár a szárakat azért mi mértük meg velük, és mi rajzoltuk oda a feladatlapra a világos vörösfenyő hevenyészett képét.

A pedagógusunk, na jó, rendben, főleg, ha ő a gyermekünk szíve csücske. Meg a mazsorett tanára, persze. De nem maradhatunk szégyenben a néptánc tanárnőnél sem, és a logopédusnál, valamint a szakkörvezetőnél. Meg a kisfiú fociedzője, a hittanos, a helyettes tanár, az óvodavezető, a dajka. És aki annyira jól főz az intézményben… Akkor mindenki kapjon inkább egy kis valamit… Amit nem tud két év múlva majd hova tenni…Szétfolyt energiák újra, amikor épphogy újraindult az élet.

Legyen wellness utalvány, virágkompozíció, gravírozott pohár a gyerekek ujjlenyomatával, pálcikára tekert krepp papír, ásványékszer, dekor kavics (feliraton a gyerekek neveivel), táska osztályfotóval, vagy valami lehímeztetett rajz – egész kézművesipari ágazat épül az ünnep köré. És bosszankodhatunk, hogy olyasmire költöttünk, ami inkább kötelező, mint szükséges.

Fárasztó gondolni is a temérdek ötletkeresésre, szaladgálnivalóra, gyűjtésre, átadásra, köszöntőversike betanítására. Amikor a gyerek nem is járt be az iskolába. Amikor konfliktusunk volt az iskolával. Amikor haragszunk a tanárra, mert valakire haragudnunk kell…

Elfáradtunk. Mert gyereket tanítani nehéz. Szóval nehéz, no.

Lehet, hogy ez a különleges pillanat épp arra lesz elég, hogy a tanárok iránti tiszteletünk visszaálljon. Lehet, hogy mindannyiunk számára ez lenne most a legjobb ajándék. Talán most tárgyi formában tényleg elég lenne egy szál virág. Annak a tanárnak, akit valóban a szívünkben hordunk.

Ti megajándékozzátok a tanárokat az idén?

Indexkép: mayerferenc37 / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük