Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Megcsaltam a férjem: boldogabb nő és anya lettem tőle – Igaz történet

Két anya történetét mutatjuk be, akik bár nem tervezték előre, mégis titkos viszonyba keveredtek. Nem célunk a megcsalás népszerűsítése, a két őszinte beszámoló azonban talán segíthet megérteni, mi vezethet egy házasságban a félrelépésig.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megcsaltam a férjem: boldogabb nő és anya lettem tőle – Igaz történet

"Indulnunk kellene az óvodába. Minden reggel ugyanaz a cirkusz: nem akar fogat mosni, inkább elszalad, én meg szaladok utána a fogkefével. Nem akarja felvenni a szandálját, bárhogy kérem, inkább földhöz vágja magát és ordít. Ma mégis magától fogat mosott, nem köpködte tele a tükröt, és a szandálját is szó nélkül felvette. Hogy miért? Mert van egy titkos szeretőm, aki miatt boldog és kiegyensúlyozott lettem. Megváltoztam és ezt a gyerek is érzi, hiszen sokkal türelmesebb vagyok vele. Olyan nagy bűn ez?"
 

A szeretőm tett boldogabb nővé és anyává

”Ne értsenek félre. Én sem így képzeltem az életemet. Az, hogy összejövök valaki mással, egyáltalán nem volt tervben. Egyszerűen csak… megtörtént. A férjemmel 10 éve vagyunk házasok, az elején persze rózsaszín köd volt, aztán amikor megszületett a kislányunk, valahogy megváltoztak a hétköznapok. Mindketten rohantunk munkába, felváltva mentünk délután az oviba, este pedig mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy már alig beszélgettünk egymással.

Észre sem vettük és teljesen eltávolodtunk egymástól. Próbáltam ezen változtatni, hogyne próbáltam volna. Elmentem fodrászhoz, manikűröshöz, szép ruhákat vásároltam magamnak, de ő ebből semmit nem vett észre. Nem mondta, hogy milyen szép a hajam, vagy hogy milyen jól áll rajtam a ruha. Régebben minden elalvás előtt adott a homlokomra egy puszit, később már ez is elmaradt, a szexuális életünkről nem is beszélve.

Aztán a munkahelyemen váratlanul megjelent egy új kolléga. Aki észrevette, ha fodrásznál jártam. Észrevette, ha csinosan öltöztem, de azt is, ha fáradt voltam vagy valamilyen problémám volt. Udvarias volt velem. Az elején próbáltam ellenállni a csábításnak, de hirtelen azon kaptam magam, hogy órákat chatelünk.

telefonáló nő99mimimi képe a Pixabay-en

Aztán egyik nap bent maradtunk munka után beszélgetni. Minden nap együtt ebédeltünk bent, később pedig elhívott munkán kívüli programra is. Aztán egyszer csak megtörtént.

Óriási bűntudatot éreztem, de mellette ott motoszkált a fejemben az is, hogy folytatnom kell. Így hát átadtam magam az élvezeteknek. A környezetem pedig csak profitált ebből. Sokkal türelmesebb lettem a lányommal, nem kiabáltam vele, mint korábban, ha nem volt hajlandó valamit megcsinálni. Folyton mosolyogtam, lestem minden kívánságát. Boldogabb anya és boldogabb nő lettem.”

 

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Egy másik nő hasonló történetet osztott meg:

”Elmúltam 40 éves. Házas vagyok és van két csodálatos gyerekünk is. De sajnos a férjem már nem néz rám nőként, teljesen kihalt kettőnk között az intimitás, de már én sem erőltetem. 

Az interneten ismerkedtem meg egy 23 éves fiúval. Mivel nagyon szimpatikus volt már az első levélváltáskor, így hamar egymásba gabalyodtunk. 

Átbeszéltünk egy éjszakát. Bevallotta, hogy több idősebb nővel is volt már. Egyébként nagyon izmos, sármos fiúról van szó. 

Először azt hittem, hogy ez valami tréfa, hogy valaki így akar megleckéztetni, de aztán rájöttem, hogy nagyon is komolyak a szándékai. 

Világéletemben sokat tettem azért, hogy jó alakom legyen, mégis annyira rég éreztem, hogy valakinek csak én kellek, hogy rajongásig szeret. 

Bár az elején kicsit hezitáltam, végül mégis találkoztam vele. Pozitívan csalódtam. Nagyon jól éreztem magam vele, és végül teljesen odaadtam magam neki, lefeküdtünk. 

A barátnőim azt mondják, hogy eszembe se jusson elmondani ezt a férjemnek, csak élvezzem a helyzetet. Engem mégis mardos a bűntudat. Mit tegyek?”

 

Reakciók

házasság felbomlásaRon Lach fotója a Pexels oldaláról

A kommentelők persze nem kímélték az anyákat. Emellett volt olyan is, aki azt tanácsolta, hogy élvezze csak lelkiismeret-furdalás nélkül a fiatal férfi társaságát – a legtöbben azonban egyáltalán nem tartották jó ötletnek a megcsalást:

  • Nem csoda, hogy nem vállalod magad! Szánalmas, amit a férjeddel művelsz, szégyelld magad!
  • Elvárod, hogy a férjed érted is dolgozzon, míg te a szeretőddel hetyegsz?
  • Ha ennyire be vagy indulva, akkor válj el!
  • A megcsalás az egyik legszörnyűbb dolog a világon. Állj inkább elé és mondd el, hogy már mást szeretsz!
     

A megcsalás mögött kielégítetlen lelki szükséglet áll

Czink Tomi párkapcsolati szakértő szerint ha egy nő megkapja a lelki szükségleteit, akkor soha nem fogja megcsalni a párját. A megcsalás mögött tehát mindig valamilyen kielégítetlen szükséglet áll, a nők esetében pedig leginkább a lelki szükségletekről van szó.

”A megcsalás egy folyamat, különösen egy nő részéről. Egy nő akkor szokta megcsalni a férjét, ha lelkileg nem kapja meg a támaszt. Például soha nem kap bókot, nem dicséri meg a férje. Nem veszi észre, hogy fodrásznál volt, nem mondja, hogy csinos, nem mondja, hogy szeretlek. Mindezek hiányoznak a nőnek. Amikor pedig valaki a munkahelyén vagy bárhol máshol ránéz és bókol, akkor annak megcsalás lehet a vége.”

szerelmesekOleksandr Pyrohov képe a Pixabay-en

A szakértő hozzáteszi, hogy soha nem egy emberé felelősség, mind a kettőn múlik, hogy történik-e a kapcsolatban megcsalás.

”Nyilván nem szabad felmenteni azt, aki megcsalja a párját, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek szinte mindig van oka. Tehát valami hiányzik a másik oldalról, amit nem kapott meg. Akit megcsalnak, azt nyilván nagyon rosszul érinti a dolog, és azt mondja, hogy ő mindent megadott. De ez sajnos nem igaz. Mert ha valaki mindent megadott, akkor biztos, hogy a másik fél nem akarta volna megcsalni.”

A bizalmat egy perc alatt el lehet veszíteni, és csak nagyon sok munkával lehet visszaszerezni. Amennyire nagy a sérülés és amennyire messzire kerültek egymástól a felek, annyival többet kell dolgozni érte, hogy visszaálljon. A szakértő azt javasolja, hogy ilyenkor vegyenek részt egy kurzuson, ahol új alapokra helyezhetik a kapcsolatukat és új ismeretekkel gazdagodhatnak.

Indexkép: StockSnap képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük