Hirdetés Partneri kampány helye
Terhesség

A nők 70%-ának megnő a lába a terhesség alatt és után – Íme a magyarázat

Ahány gyerek, annyival nagyobb számú cipő? Anyukák számoltak be arról, hogy szülés után ki kellett dobniuk kedvenc lábbelijüket - ugyanis már nem jött fel többé a lábukra, ami akár több számmal is megnőtt. Észszerű magyarázatnak tűnhet, hogy a vizesedés és a terhesség alatti plusz súly az okozója a lábméret növekedésének, azonban ez nem így van. Hiszen a változás tartós, a lábfej a terhesség után sem áll vissza az eredeti méretére. De akkor ki vagy mi felelős a misztikus lábnövekedésért?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A nők 70%-ának megnő a lába a terhesség alatt és után – Íme a magyarázat

A lábméret növekedése terhesség alatt

3 gyerek, 3 számmal nagyobb cipő?

Mónika 3 gyerek édesanyja, azt mondja, minden gyerek után egy számmal nagyobb cipő jött csak fel a lábára.

”Először azt hittem, hogy azért van mindez, mert meghíztam. De hiába nyertem vissza a régi alakomat, a cipőmet akkor sem tudtam már felvenni.”

Egy másik nő épp várandós, ő így osztotta meg aggodalmát a közösségi médiában: ”Tényleg igaz az, hogy terhesség után megnő az ember lába? Nekem már most 41-es, és alig találok magamra cipőt, nem szeretném, ha még ennél is nagyobb lenne.”

Eszter lába a szülés után 38-asról, 39,5-re változott.

”Azokat a cipőket, amiket 5 évvel ezelőtt vettem, már nem tudom hordani, mert mind kicsi lett. 2 éve szültem, és már nem lesz kisebb a lábam.”

A relaxin nevű hormon hatása: megnyúlt szalagok, lazább ízületek

Dr. Kerekes Tímea, szülész-nőgyógyász azt mondja, terhesség alatt egyes hormonok dominánssá válnak, ilyen például a progeszteron hormon.

”Termelődik egy relaxin nevű hormon is, ami lazítja az ízületeket. Ez azért fontos, hogy később, amikor a szülésre kerül a sor, akkor a medence ízület egy kicsit alkalmazkodni tudjon a kisbaba fejméreteihez. A baba fejméreteihez képest a női medence ugyanis meglehetősen szűk, ezért kell egyfajta alkalmazkodás. Ilyenkor az összes ízületünk lazább lesz, akár egy térd-, vagy bokasérülésnek is megnőhet a kockázata a terhesség alatt – és emiatt nő meg a lábméret is.”

Vagyis azok a kis szalagok és ízületek, amik a lábnak – bokától a talpig – az apró csontocskáit összetartják, azok sokkal lazábbak lesznek, ezért akár a boltozatok meg is süllyedhetnek. Emiatt pedig nagyobb lesz a lábméret.

”Magamon is észrevettem a lábméret változást, én egyébként két babát szültem. Terhesség alatt pedig könnyen kifordult a bokám, ha egy kicsit is egyenetlen volt a talaj."
 

Szoptatás alatt tovább lazulnak az ízületek

Dr. Kerekes Tímea szülész-nőgyógyász hozzátette, hogy szoptatás alatt is termelődnek ezek a hormonok.

”A prolaktin és az oxitocin felelősek a tejtermelésért és a tejleadásért, de a progeszteron hormon ezt nagyban támogatja. Emiatt van az, ha valaki 3 évig szoptat, akkor a terhesség és a szoptatás időszaka összeadódik, vagyis azt mondhatjuk, hogy ő szinte 4 évig kapta ezeket a hormonokat.”

Ráadásul a babát az anya ilyenkor sokat hordozza, és előfordulhat az is, hogy a terhesség alatt felszedett plusz kilók még nem mentek le teljesen. Ezek a plusz terhek pedig mind hatással vannak az ízületekre és elősegítik, hogy lazuljanak. Ez is szerepet játszik tehát a lábméret növekedésében.
 

Ha megnő a láb, akkor már úgy is marad

Szoptatás után a lábunk mérete már nem lesz kisebb, vagyis nem megy vissza eredeti méretére. Ha terhesség előtt 38-as volt a lábunk, ami 39,5-esre nőtt, akkor kénytelenek leszünk lecserélni a cipőinket nagyobbra.

”Van, aki azt veszi észre, hogy hosszában növekszik a lába, van, aki azt, hogy széltében, tehát ezek a boltozatok nem tartanak már annyira jól.”

Középidőben nagyobb a sérülésveszély

Ez a relaxin hormon nemcsak terhesség alatt, hanem középidőben, peteéréskor is termelődik a szervezetben, de ez, szemben a terhességgel és a szoptatással, csak pár napig tartó hatás.

”Kutatások igazolják, hogy ha a sportolók peteérés körüli állapotban voltak, akkor könnyebben megsérültek a versenyen. Egy idő után rájöttek arra, hogy nem szerencsés a ciklus közepén elindulni egy versenyen, de persze ez nem megoldható. Ilyenkor a relaxin és a megnövekedett progeszteron szint miatt nagyobb a sérülés kockázata.”
 

Tornával megelőzhető

lábtornaMART PRODUCTION fotója a Pexels oldaláról

Érdemes már a terhesség alatt tornázni. A lábfejtorna ugyanis erősíti ezeket az ízületeket, így kisebb a kockázata a sérülésnek. Vagyis kisebb eséllyel fordul majd ki a bokánk, ha gyerekünk után szaladunk a játszótéren és közben elbotlunk valamiben.

Indexkép: Artem Beliaikin fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük