Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Kívül gyerekrajzok, belül játszóház: új játszóbusszal várja a gyerekeket a BKV

Játszóbusszá alakította át duplacsuklós Van Hool AGG 300 típusú autóbuszát a Budapesti Közlekedési Zrt: a most elkészült járművel ezentúl a vállalat nyílt napjain és rendezvényein lehet majd találkozni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kívül gyerekrajzok, belül játszóház: új játszóbusszal várja a gyerekeket a BKV

A közlekedés iránti érdeklődés kortól független, és akár életfogytig tartó kötődést jelenthet – hangsúlyozza a BKV az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében, amely szerint a most elkészült jármű ötletét is az adta, hogy minél korábban megszerettessék a közösségi közlekedést a gyerekekkel.
 

A BKV emlékeztet arra, hogy a Van Hool AGG 300 típusú jármű már önmagban is egyedülálló látványosság, hiszen ez az egyetlen duplacsuklós autóbusz Budapesten.
 

Külső megjelenése sem mindennapi, hiszen a busz oldalát a BKV Gördülő játszóház címmel meghirdetett rajpályázatára érkezett gyermekrajzok segítségével díszítették fel, belsejében pedig gondosan kialakított játszóház várja majd a gyerekeket.
 

A BKV családoknak szóló valamennyi rendezvényén eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mindenki számára biztosítson szórakozási lehetőséget, érdekességeket, újdonságokat. A most elkészült járművel ezentúl a vállalat nyílt napjain és rendezvényein találkozhatnak az érdeklődők – áll a közleményben.
 

Forrás: MTI 
Képek: BKV Zrt. / Facebook

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük