Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

VakációZoo – Ingyenes állatkerti napközis táborral segítenek a rászoruló budapesti családoknak

Három héten át összesen 180 hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolás korú gyermeknek kínál egyedülálló élményeket a Budapesti Állatkert saját szervezésű VakációZoo nyári napközis táborában. A résztvevőket a budapesti kerületek önkormányzatai delegálják.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
VakációZoo – Ingyenes állatkerti napközis táborral segítenek a rászoruló budapesti családoknak

A Főpolgármesteri Hivatal, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Állatkerti Alapítvány és a Z+D Nagykereskedés összefogásával megvalósult kezdeményezés eredményeként három héten át összesen 180 rászoruló gyermek vehet részt ingyenesen a Budapesti Állatkert VakációZoo nevű nyári napközis táborában. A tábor három turnusban, július 26. és 30., augusztus 16. és 19., illetve augusztus 23. és 27. között fogad általános iskolás korú gyermekeket, turnusonként három különböző korcsoportban. A résztvevőket a budapesti kerületek önkormányzatai választották ki az adott kerületben élő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolába járó gyermekek közül.

A tábor résztvevőinek a szervezők napi háromszori étkezést (tízórai, meleg ebéd, uzsonna), továbbá VakációZoo pólót és sapkát is biztosítanak. Az egyes napokon 8 és 16 óra között változatos programok, különleges állatkerti élmények teszik felejthetetlenné a tábort. A gyerekek megismerhetik hét kontinens élővilágát, egy-egy állatház, kifutó lakóit az állatgondozók segítségével. Az állatos és növényes élmények mellett kreatív kézműveskedés, játékos készségfejlesztés (pl. állati mozgások, hangutánzás, népi játékok, játszótéri programok, csapatépítés, vetélkedők), 3D filmvetítések, szimulátor kipróbálása és sok más érdekesség is szerepel a programban.

A tábornak természetesen pedagógiai célja is van: az Állatkertben látottak és hallottak, a megélt, megtapasztalt új élmények szorosan kapcsolódnak az iskolai tantervekhez (NAT2020), segítik a környezettudatos szemlélet kialakulását, elmélyítik a természet ismeretét, szeretetét és tiszteletét is.

Foto: Bagosi Zoltán

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük